Az Európai Unió határozattervezetet készített az ENSZ Közgyűlésének, amelyben felszólította az összes tagállamot és nemzetközi szervezetet, hogy kezdjenek politikai párbeszédet és tárgyalásokat az Ukrajna körüli helyzet deeszkalációja érdekében – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál az EUObserver című európai uniós kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint az EU határozattervezete leszögezte: „felszólítjuk a tagállamokat és a nemzetközi szervezeteket, köztük az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ) és más nemzetközi és regionális szervezeteket, hogy támogassák a jelenlegi ukrajnai helyzet enyhítését és a békés megoldást politikai párbeszéd, tárgyalások, közvetítés és egyéb békés intézkedések révén, tiszteletben tartva Ukrajna szuverenitását és területi integritását a nemzetközileg elismert határokon belül, összhangban az ENSZ Alapokmányának elveivel.”
Az EU által kidolgozott szöveget, amelyet hétfőn New Yorkban tárgyalnak meg, és szerdán szavaznak meg, szeretné megszólítani oroszbarát ENSZ-tagországokat annak tükrében, hogy csökken a háborúval kapcsolatos nyugati nézetek globális támogatottsága. „Az EU keményen dolgozott azért, hogy az el nem kötelezett országok támogassák ezt a szöveget” – közölte Richard Gowan, a Nemzetközi Válságcsoport (ICG) munkatársa. Elmondása szerint az elmúlt hétvégén az EU New York-i missziója Oroszország kivételével szinte az összes ENSZ-tagot felkérte, hogy kommentálja a szövegtervezetet. Szerinte a párbeszédre való felhívás volt az, amit sok nem nyugati ország várt.
A projekt egyúttal elítéli Ukrajna Luhanszk, Donyeck, Herszon és Zaporizzsja megyék Oroszország általi illegális annektálását. Felszólítja továbbá Oroszországot, hogy feltétel nélkül vonja ki a fegyveres erőit Ukrajna területéről.
(vb/rbc.ua)