A terep hamarosan nehezen járható és sáros lesz. Ez pedig tisztviselők és elemzők szerint előnyt jelent a védekezőknek.
Ukrajnára kritikus küzdelem vár az ország déli részének visszaszerzéséért a tél beállta előtt, ha meg akarja fosztani Oroszországtól a lehetőséget, hogy megszilárdítsa ellenőrzését a régió felett – írja a Financial Times egy magas rangú amerikai tisztviselőkre hivatkozva.
„A harci szezon a végéhez közeledik. Az ukránok fölénybe kerültek, és továbbra is ki kell használniuk előnyüket” – mondta Chris Murphy, a szenátus külügyi bizottságának demokrata tagja.
Miután Ukrajnának sikerült az ellentámadás Harkiv megyében, és az orosz erők váratlan kiszorítása a donyecki Limánból, addig a nyugati szövetségesek Herszon felszabadítását döntő próbatételnek tartják.
„Ha irányítani fogják Herszont, határozottan megakadályozhatják, hogy az oroszok Odesszába menjenek. Azt hiszem, mindannyian úgy hisszük, hogy az oroszok valóban ezt akarják” – mondta egy magas rangú amerikai tisztviselő.