karpat.in.ua

Volodimir Zelenszkij kész feloszlatni a Legfelső Tanácsot, de…

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök május 20-án sajtókonferenciát tartott az újságírók számára elnökletének első évével kapcsolatban. Az újságírók kitértek a Legfelső Tanács feloszlatására is, az elnök a kérdés kapcsán kijelentette, hogy ez bármikor lehetséges, azonban csakis egy feltétel mellett.

Zelenszkij elmondta, hogy jelenleg nem készül ilyen lépésre, hiszen mindezidáig a képviselők eredményesek és megszavazzák a fontos törvényeket. Hozzátette, hogy amennyiben nem fogják megszavazni az alapvető döntéseket, s egyes kereskedelmi csoportok mellett fognak lobbizni Ukrajna politikájának befolyásolásának érdekében, azonnal feloszlatja a parlamentet. Kiemelte, hogy a Rada már támogatott olyan lényeges törvényeket, mint a banki tevékenységek szabályozása, a földreform és az elnök közjogi felelősségre vonása.

Kijev polgármesterének megválasztása kapcsán kijelentette, hogy természetesen lesz előválasztás, a jelöltek között lesznek képviselők a Nép szolgája párttól, s lesznek független jelöltek is. „Aki a legjobbnak bizonyul, azt fogom támogatni” – szögezte le.

Az elnök Marijinszkij parkban lezajlott sajtókonferenciáját egy nappal a megrendezés előtt jelentették be, s minden kérelmét beadó újságírót figyelmeztettek arra, hogy nem fogják elfogadni mindenki akkreditációját. A tudósítókat csak kézfertőtlenítés után engedték be a helyszínre, ezenkívül mindannyiuknak kesztyűt kellett húzniuk a mikrofon továbbadásának lehetősége miatt.

Zelenszkij a konferencia során szokásához híven nagyon emocionális volt, élesen reagált a kritikus kérdésekre. „A kritikához való hozzáállásom rossz. Semmi nem fog változni. Önmagam maradok” – felelte viccesen az egyik elhangzott kérdésre.