karpat.in.ua

Oroszország nukleáris hadgyakorlatra készül Ukrajna határánál – brit lap

A NATO figyelmeztette a tagországait, hogy Oroszország nukleáris kísérleteket hajthat végre az Ukrajnával közös határán, amivel a Kreml demonstrálni akarja a készségét a tömegpusztító fegyverek bevetésére – írta kedden a The Times című brit lap, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint az újság azt közölte, a Kreml jelzi, hogy készen áll a jelentős eszkalációra, mivel Oroszország teret veszít a csatatéren. A nukleáris eszkalációtól való félelem tegnap azután erősödött fel, hogy egy titkos nukleáris hadosztály járművei Ukrajna felé haladnak.

Konrad Muzyka lengyel katonai elemző azt állítja, hogy a Közép-Oroszországban észlelt katonai felszerelések szerelvénye az orosz védelmi minisztérium 12. főigazgatóságához kapcsolódik, és „felelős a nukleáris lőszerekért, azok tárolásáért, karbantartásáért és szállításáért”. Egy magas rangú NATO-forrás szerint azonban, ha Putyin nukleáris fegyvereket mer bevetni, nagy valószínűséggel ezt a Fekete-tengeren is megteszi. A szakértők egy ilyen „demonstrációt” valószínűnek tartanak, de nem zárják ki, hogy Oroszország taktikai nukleáris fegyvert alkalmaz Ukrajna ellen.

(vb/rbc.ua)