karpat.in.ua

Bekérette Lengyelország az orosz nagykövetet az annektálás miatt

Bekérették hétfő délelőtt a varsói külügyminisztériumba az Oroszországi Föderáció nagykövetét a megszállt ukrajnai területeken Moszkva által rendezett múlt heti „népszavazások” miatt – közölte Marcin Przydacz külügyminiszter-helyettes.

A találkozó során ismertetik a nagykövettel az orosz lépéseket elutasító lengyel álláspontot – mondta el Przydacz a TVN24 kereskedelmi hírtelevízió hétfő reggeli műsorában. Hozzátette: „Álnépszavazásokról van szó, Ukrajna területének elcsatolására tett kísérletről”.

A miniszterhelyettes jelezte: nemcsak a lengyel diplomácia tesz így. „Európai szinten megállapodtunk a kollégáinkkal, hogy nagyjából egy időben, ugyanezen a napon ismertetjük ezt az álláspontot az adott országban dolgozó orosz nagykövettel”.

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken jelentette be Luhanszk, Donyeck, Herszon és Zaporizzsja megye Oroszországhoz csatolását. Előzőleg ez ügyben a szóban forgó területeken Lengyelország által is illegitimnek minősített népszavazást tartottak.

A varsói külügyi tárca pénteki nyilatkozata szerint az említett négy megye a nemzetközi jog értelmében továbbra is Ukrajna része. „Lengyelország nem ismeri el, és a jövőben sem fogja elismerni az álnépszavazások eredményeit […], ahogy az orosz elnök által kiadott, a szóban forgó területek elcsatolásáról szóló dekrétumokat sem” – áll a nyilatkozatban, melyben Ukrajna határozott katonai támogatására és az Oroszország elleni újabb szankciókra szólították fel a nemzetközi közösséget.

(MTI)