Lemond a lengyel kormányfői hivatal vezetője

Lemond a lengyel kormányfői hivatal vezetője

12:42 Szeptember 30, 2022

Politika 1271 3 хвилини

Українська

A PiS elnöke az utóbbi időben a párt vezetésének többször is hangsúlyozta: minden vezetői poszton dolgozónak „számítania kell a változásra, amennyiben a munkájuk nem bizonyul eléggé hatékonynak”.

Távozik posztjáról Michal Dworczyk, a lengyel kormányfői hivatal miniszteri szintű vezetője – közölte csütörtök este Ryszard Terlecki, a szejm alelnöke, a kormányfrakció elnöke.

Terlecki a lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) parlamenti frakciójának kihelyezett ülése után nyilatkozott az újságíróknak. Cáfolta az utóbbi napokban megjelent médiaértesüléseket, melyek szerint a kormánytáboron belüli konfliktus miatt akár Mateusz Morawiecki kormányfő távozására is sor kerülhet.

„Természetesen nem lesz váltás a miniszterelnöki poszton”– válaszolt Terlecki újságírói kérdésekre. Hozzátette: Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke az utóbbi időben a párt vezetésének többször is hangsúlyozta: minden vezetői poszton dolgozónak „számítania kell a változásra, amennyiben a munkájuk nem bizonyul eléggé hatékonynak”. Arra a kérdésre, ezek a szavak Michal Dworczykra vonatkoznak-e, Terlecki elmondta: úgy tudja, a miniszter „már lemondott, vagy a legközelebbi időben fog lemondani”.

Dworczyk 2017 decemberétől áll a lengyel kormányfői hivatal élén, 2019 óta tárca nélküli miniszterként tölti be a posztot. A koronavírus-járvány idején megbízták a később sikeresnek minősített oltási akció összehangolásával is.

Tavaly nyáron a politikus beismerte: hackerek törték fel az ő, valamint a felesége magán e-mail fiókját. Az ezt követően egyes internetes oldalakon közzétett, feltehetőleg módosított tartalmú levelezés részben szolgálati ügyekről is szólt. Az ügyet vizsgáló illetékes hatóságok szerint Dworczyk fiókját Keletről irányított kiber- és dezinformációs támadás érte. A kormányfői hivatal ezért nem kívánta kommentálni a levelek tartalmát.

Maga Michal Dworczyk egyelőre nem erősítette meg Terlecki bejelentését.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei