Zelenszkij: Ukrajna minden kompromisszum nélkül fogja befejezni a háborút

Zelenszkij: Ukrajna minden kompromisszum nélkül fogja befejezni a háborút

18:32 Szeptember 28, 2022

Politika 1502 2 хвилини

Українська

Ukrajnának vissza kell foglalnia az ellenség által ideiglenesen elfoglalt összes területét, majd ezután lehet majd a háború végéről beszélni – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök a Harvard Egyetem hallgatóival és tanáraival folytatott beszélgetés során, közölte szerdán az rbc.ua hírportál.

Mint Zelenszkij elmondta, „ha nem tudatosul bennünk egyértelműen, hogy visszafoglaltuk a földünket, hogy a háborúnak vége, és itt a béke, de ha valami továbbra is kérdőjel alatt lesz, mert egy területrész nincs felszabadítva, a másik része pedig valamilyen kompromisszumhoz kötődik, akkor higgyék el, Oroszország továbbra is vissza fog térni földünk megszállásához.” Ahogy megjegyezte, Ukrajna nem tudja visszahozni a meghalt állampolgárait, de „mindenképpen helyre tudja állítani az igazságszolgáltatást, amely a földje felszabadításával kezdődik”.

Az elnök egyben meggyőződését fejezte ki, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja bebizonyította, hogy újra kell indítani a nemzetközi intézményeket, amelyeknek gyorsabban, lehetőleg a megelőzést szem előtt tartva kell reagálniuk, és nem kell megvárniuk a helyzet romlását. Úgy vélte, lehet hinni vagy nem hinni a Kreml atomfegyverek bevetésével kapcsolatos fenyegetéseinek, de a világnak mindenképpen erősnek kell lennie, és nem kell félnie egyik vagy másik agresszor megfélemlítő fellépéséről. „Fontos, hogy a veszélyben lévő országok rövid időn belül fegyvert, szankciós és pénzügyi segítséget kapjanak” – zárta szavait Volodimir Zelenszkij.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei