Szerb külügyminiszter: Szerbia nem fogadja el az ukrajnai népszavazások eredményeit

Szerb külügyminiszter: Szerbia nem fogadja el az ukrajnai népszavazások eredményeit

20:00 Szeptember 25, 2022

Politika 1661 2 хвилини

Українська

Szerbia nem fogadhatja el az ukrajnai régiókban zajló népszavazások eredményeit, mert ez ellentétes állami és nemzeti érdekeivel – jelentette ki vasárnap Belgrádban Nikola Selakovic szerb külügyminiszter.
Mint mondta, egyrészről Szerbia elkötelezett a nemzetközi jog alapelvei és szabályai, valamint az ENSZ alapokmánya iránt, másrészről pedig ez teljesen ellentétes lenne az ország érdekeivel, valamint a területi egységet, önállóságot és a határok sérthetetlenségét hirdető politikájával.

Szerbia az ukrajnai háborút illetően is igyekszik egyensúlyozni Kelet és Nyugat között, ahogyan az európai integrációt illetően is teszi.
Az ENSZ Közgyűlésében márciusban ugyan elítélte Ukrajna megtámadását, ám nem hajlandó csatlakozni az Oroszország elleni szankciókhoz, és ragaszkodik ahhoz, hogy fenntartsa hagyományosan jó kapcsolatát Moszkvával.

Aleksandar Vucic szerb elnök néhány nappal ezelőtt New Yorkban, az ENSZ Közgyűlésén arról beszélt, hogy Szerbia minden ország területi egységének megőrzését támogatja, így Ukrajnáét is, ám ehhez az elvhez nem minden tagország tartja magát, mert szerinte Szerbia területi egységét sem tartották tiszteletben, amikor 2008-ban Koszovó egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától. A szerb elnök szerint Koszovó függetlenségét azóta a legtöbb ENSZ-tagország elismerte.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei