Az EU már gondolkodik rajta, mihez kezdjen a menekülő oroszokkal

Az EU már gondolkodik rajta, mihez kezdjen a menekülő oroszokkal

09:43 Szeptember 23, 2022

Politika 1131 3 хвилини

Українська

Az Európai Uniónak közös álláspontot kell kialakítania az ukrajnai háború miatt Oroszországból menekülő orosz állampolgárok unióba irányuló beutazási kérelmeivel kapcsolatban – ismertette az Európai Bizottság álláspontját Eric Mamer szóvivő a testület brüsszeli sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Hozzátette: a menekültkérelmek elbírálása az EU-ban a tagállamok hatáskörébe esik. Leszögezte: a kérelmeket eseti alapon kell elbírálni, figyelembe véve az alapvető jogokat és a menekültügyi eljárás jogszabályait.

Peter Stano külügyekért felelős szóvivő elmondta: a jelentések szerint számos orosz próbálja elhagyni az országot azt követően, hogy Vlagyimir Putyin elnök szerdán részleges mozgósítást jelentett be.

Az ukrajnai háború kezdete óta Oroszországból már félmillióan menekültek el.

Hozzátette: Putyin bejelentése után több orosz városban tüntetések kezdődtek, több mint ezer embert tartóztattak le a hatóságok.

„Az Európai Unióban elvben kiállunk azon orosz állampolgárok mellett, akiknek van bátorságuk, hogy ellenállást mutassanak az orosz rezsim cselekedetei ellen, különös tekintettel az illegális ukrajnai háborúra. Együttérzünk azokkal az orosz családokkal, akik félnek elküldeni szeretteiket egy értelmetlen háborúban meghalni” – jelentette ki.

Szerdán a balti államok bejelentették, hogy hatóságaik nem adnak ki humanitárius vízumot a mozgósítás elől menekülő orosz állampolgároknak.

Lettország biztonsági okokra hivatkozott, Észtország szerint az állampolgári kötelesség teljesítésének megtagadása nem indokolja a menekültstátuszt egy másik országban. A litván belügyminisztérium közölte, hogy minden egyes menedékjogi ügyet külön fognak súlyozni. A balti államok már szeptember 19-e óta korlátozzák a schengeni térségbe való belépést a turistavízummal rendelkező oroszok számára.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei