karpat.in.ua

Zelenszkij felszólította Németországot, hogy adjon tankokat Ukrajnának

A német kormánynak növelnie kell Ukrajna katonai támogatását, és elsősorban harckocsikat kell adnia az ukrán fegyveres erőknek – nyilatkozta szerdán Volodimir Zelenszkij elnök egy német lapinterjúban, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint az elnök a Bild című német lapnak elmondta: „számunkra a harckocsik azt jelentik, hogy több életet menthetünk meg.” Ukrajna hálás Németországnak a katonai és pénzügyi támogatásáért, de több fegyverre van szüksége a háború megnyeréséhez – tette hozzá.

„A páncélozott járművek a túlélés, a katonáink túlélésének kérdését jelentik” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij. Egyúttal felszólította a német szövetségi kormányt, hogy ne az USA vagy más országok magatartásával indokolja a tankok szállításának megtagadását, mert az független más államoktól. Az államfő utalt arra, hogy szerinte Németország gazdasága a legerősebb Európában, így jó példát mutathat más országoknak is.

A hírportál emlékeztetett arra, hogy a német védelmi minisztérium ellenzi harckocsik átadását Ukrajnának, amint Christine Lambrecht védelmi miniszter és Olaf Scholz kancellár többször is kijelentette. Berlin ezt az álláspontját mindenekelőtt azzal magyarázza, hogy még egyetlen NATO-tagország sem döntött tankok szállításáról Ukrajnának.

(vb/rbc.ua)