karpat.in.ua

Ukrajnában a kormányzati tisztviselői állomány 30 százalékát leépítik – miniszterelnök

Ukrajnában idén a kormánytisztviselők teljes állományának 30%-át leépítjük, de nemcsak a minisztériumok, hanem a központi végrehajtó és ellenőrző szervek struktúráiban is létszámcsökkentések lesznek – jelentette be szerdán Denisz Smihal miniszterelnök kijevi sajtótájékoztatóján, számolt be a korrespondent.net hírportál.

A tudósítás szerint a kormányfő kifejtette: „az utóbbi időben, úgy két hónapja, az egyes minisztériumok vertikumának funkcionális felmérésén dolgozunk. Megvizsgáljuk az állam azon funkcióit, amelyeket ez vagy az a minisztérium ágazati struktúraként lát el.” Hozzátette, elég sok ilyen funkció van, a különböző minisztériumokban több tucattól több ezerig terjednek. „Ezek között vannak olyanok is, amelyek elavultak, és soha nem fogják ellátni az állami funkciókat ugyanabban a körben, ahogy korábban” – mutatott rá, megjegyezve, hogy ennek oka szerinte különböző, köztük a háború és a szolgáltatások digitalizálása.

„Ezen funkcionális felmérések alapján, amelyeket szintén könyvvizsgálók és szakmai csoportok bevonásával végzünk, döntéseket hozunk az egyes funkciók feltételeiről, azok alacsonyabb szintre, ügynökségekhez vagy helyi szintre való áthelyezéséről. Ez lehetővé teszi, hogy beszéljünk arról, hogy az államunkban a teljes tisztviselői állomány 30%-kal csökkenthető. Nemcsak a minisztériumok struktúrájában, hanem az ellenőrző szervek, a központi végrehajtó szervek stb. struktúrájában is, sok irányban” – mondta el Denisz Smihal, megjegyezve, hogy ebben az évben a mai napig mintegy nyolcezer tisztviselőt építettek le, de több tízezer még hátra van.

(vb/korrespondent.net)