karpat.in.ua

Fidelitas: tiltakozunk a Trianon-törvény aláírása ellen!

A Fidelitas követeli, hogy a román államfő ne írja alá a bukaresti parlament által szerdán megszavazott „gyalázatos Trianon-törvényt”.

Az MTI-hez eljuttatott közleményében a Fidelitas azt írta: Romániában hamarosan választás lesz, s „ahogy azt ilyenkor megszokhattuk”, előkerül a „magyar kártya”.

Úgy fogalmaztak: a román politikai elit azonban valamennyi alkalommal bizonyítja, hogy „mindig van lejjebb”.

A magyarellenes hangulat „ismételt gerjesztését” ezúttal Klaus Iohannis román államfő kezdte három héttel ezelőtt, a román parlament pedig szerdán elfogadta, hogy a békediktátum évfordulója mostantól hivatalos ünnep legyen Romániában – írták.

Hangsúlyozták, hogy a Fidelitas a leghatározottabban visszautasít minden magyarellenes döntést, nyilatkozatot.

Megdöbbentőnek tartják – tették hozzá -, hogy az Európai Unió egyik tagállama – következmények nélkül – ilyen „minősíthetetlen magatartást tanúsítson egy őshonos nemzeti kisebbséggel, valamint egy ezeréves országgal szemben”.

A bukaresti képviselőház szerdán megszavazta azt a törvénytervezetet, amely a „trianoni szerződés napjává” nyilvánítja június 4-ét Romániában. A jogszabály szerint ezen a napon a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő rendezvényeket tartanak, amelyhez az állami és helyi hatóságok logisztikai, vagy költségvetési támogatást nyújthatnak. A trianoni szerződés jelentőségét tudatosító tudományos, oktatási, kulturális rendezvényekről a román közszolgálati médiának is be kell számolnia.

A Trianon-törvényt 235 szavazattal 21 ellenében és 25 tartózkodás mellett szavazta meg a bukaresti képviselőház, hatálybalépéséhez az államfő aláírására van szükség.

Forrás: mti