karpat.in.ua

A háborút Ukrajnában nem szabad befagyasztani, mert a társadalom nem fogadná el – Danilov

Az orosz invázió elleni háborút Ukrajnában nem szabad befagyasztani, és a megoldása új minszki megállapodásokkal nem halasztható a jövőbe – közölte szombaton Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára, számolt be az rbc.ua hírportál az RNBO honlapjára hivatkozva.

A jelentés szerint Danilov úgy fogalmazott, hogy a mostani háborút nem szabad befagyasztani, mert Oroszország előbb-utóbb újra behatol Ukrajna földjére. „Minden országnak megvannak a maga érdekei ebben a háborúban, de meg kell akadályozni a feltételes Minszk-3 megállapodást, mert a társadalmunk ezt nem fogja elfogadni” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a korábbi minszki megállapodások feltételei teljességgel elfogadhatatlanok voltak.

Az RNBO titkára kiemelte azt is, hogy Ukrajna nyugati partnereinek egy része úgy gondolja, hogy a gázárak meredek emelkedése miatt tárgyalni kell Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. „Az állampolgáraink életüket adják, az ukránok, mint nemzet által fizetett ár nagyon drága nekünk. Most egész Európáról beszélünk. Ukrajna határvonal, és ha február 24-én nem vertük volna vissza az orosz agressziót, tankjaik már Varsóban, Vilniusban és más európai városokban lennének” – vélekedett Olekszij Danilov.

(vb/rbc.ua)