Bolsonaro: Tiszteletben fogom tartani az elnökválasztás eredményét, ha az tiszta és átlátható lesz

Bolsonaro: Tiszteletben fogom tartani az elnökválasztás eredményét, ha az tiszta és átlátható lesz

14:02 Augusztus 23, 2022

Politika 1588 3 хвилини

Українська

Tiszteletben fogja tartani a brazil elnökválasztás eredményét, ha az tiszta és átlátható lesz – jelentette ki Jair Bolsonaro államfő helyi idő szerint hétfőn.

A politikus a TV Globo Jornal Nacional című, Brazília legnagyobb nézettségű esti hírműsorának adott interjújában bizonyítékok említése nélkül ragaszkodott ahhoz, hogy a korábbi brazil választásokon csalás történt.

Bolsonaro hónapok óta azt állítja, hogy az elektronikus szavazógépek manipulálhatók. A volt hadseregparancsnok azonban azt mondta, hogy „a katonaságnak szerepet kell vállalnia a szavazás átláthatóságának meghatározásában”.

A közvélemény-kutatások szerint Bolsonaro lemarad az elnökválasztási versenyben baloldali riválisával, Luiz Inacio Lula da Silva volt elnökkel szemben, aki 2003­–2010 között kormányzott, amikor Brazília gazdasága fellendült.

Az interjú közvetítése idején is tiltakozások voltak az ország nagyvárosaiban, ahol a kormányzásával elégedetlen emberek „Ki Bolsonaróval!” jelszavakat skandáltak és edényekkel csörömpöltek.

Bolsonaro azt mondta, rossz gazdasági helyzetben lévő ország irányítását vette át, és a helyzetet csak súlyosbította a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború, de neki sikerült túljutni ezeken a gondokon.

Eredményei között említette az alacsony jövedelmű családok havi támogatásainak növelését, amelyről azt mondta, hogy 20 millió brazilnak kedvez. Ettől nőtt a hivatalban lévő elnök népszerűsége, és csökkent Lula előnye a felmérések szerint.

Bolsonaro egyben visszautasította azokat a híreket, amelyek szerint irányítása alatt megnőtt az erdőirtás mértéke az Amazonas vidékén. Ehelyett azzal vádolta meg a kormány környezetvédelmi ügynökségét (Ibama), hogy jogsértést követett el azzal, hogy megsemmisítette az esőerdőben az illegális aranybányászoktól lefoglalt nehézgépeket. Hozzátette, hogy Brazíliában az Amazonas-vidék területe akkora, mint Nyugat-Európa, és az ország megőrizte zöld területeinek 66 százalékát.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei