Eredménytelen volt a Belgrád és Pristina közötti megbeszélés

Eredménytelen volt a Belgrád és Pristina közötti megbeszélés

09:50 Augusztus 19, 2022

Politika 508 3 хвилини

Українська

Nem volt előrelépés, nem született semmiféle megegyezés a szerb és a koszovói vezetők részvételével tartott brüsszeli megbeszélés során – közölte Josep Borrell, az Európai Bizottság kül- és biztonságpolitikai főképviselője, a Szerbia és Koszovó kapcsolatának helyreállítását célzó, úgynevezett Belgrád–Pristina párbeszéd ülését követően csütörtökön.

Josep Borrell Aleksandar Vucic szerb elnökkel, Albin Kurti koszovói miniszterelnökkel, valamint Miroslav Lajcak, az Európai Unió Szerbia és Koszovó közötti párbeszédért felelős különmegbízottjával folyatott megbeszélését követően tartott sajtótájékoztatóján közölte, a tárgyalás a legégetőbb kérdésekre, a két fél közötti legnagyobb feszültséget okozó témákra összpontosított, de elmozdulás nem történt a megoldás irányába.

Nem született megegyezés, de még nincs vége a történetnek. A felek hamarosan, akár már a következő napokban újra találkozni fognak – fogalmazott.

Közölte, a párbeszéd fenntartása a szerb és a koszovói fél felelősségvállalásáról szól a helyzet elmérgesedésének megelőzésért. Mindkét vezető megértette, hogy nincs más út a megoldás felé, csak a tárgyalás folytatása – hangsúlyozta.

Koszovó északi részén a szerb rendszámtáblák leszerelése miatt kialakult feszültségről az uniós főképviselő azt mondta, a Pristina által elrendelt, de Belgrád által elutasított új közigazgatási és határrendészeti szabályok hatálybalépésének várható, szeptember elsejei időpontjáig még van idő. Hozzátette: nem adják fel, a tárgyalások folytatódnak.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád továbbra is saját tartományának tartja a többségében albánok lakta déli területet. A két fél között 2013-ban kezdődtek meg a kapcsolat normalizálását célzó tárgyalások, de 2018-ban meg is szakadtak, mert Koszovó 100 százalékos vámot vezetett be a Szerbiából és Bosznia-Hercegovinából érkező árukra. Az intézkedést később visszavonták. A kapcsolat rendezése mindkét fél számára azért is fontos, mert csak így tudják folytatni a megkezdett uniós integrációt.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei