Zelenszkij–Erdogan találkozó: a védelmi együttműködésről és a zaporizzsjai atomerőműről tárgyalt a két államfő

Zelenszkij–Erdogan találkozó: a védelmi együttműködésről és a zaporizzsjai atomerőműről tárgyalt a két államfő

09:30 Augusztus 19, 2022

Politika 535 4 хвилини

Українська

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megbeszélést folytatott csütörtökön Lembergben Recep Tayyip Erdogan török államfővel, megvitatták a védelmi együttműködést, az Oroszországi Föderáció „nukleáris zsarolását” és az ukrajnai gabonaexport kérdéseit – jelentette az Interfax-Ukrajna hírügynökség az ukrán elnök honlapján kiadott közleményre hivatkozva.

A két elnök a közlemény szerint pozitívan értékelte a gabonaexport-kezdeményezés végrehajtását. Zelenszkij kiemelte Törökország és személyesen Erdogan vezető szerepét abban, hogy ez a kezdeményezés elindult és megvalósul. Megjegyezte, hogy ez segít leküzdeni a globális élelmiszerválságot. A vezetők megvitatták a kezdeményezés javításának, a megvalósításához szükséges biztonság erősítésének és az export mennyiségi növelésének lehetőségeit – írja az MTI.

A megbeszélésen szóba került, hogy Ukrajna szerint az ideiglenesen megszállt területeken az oroszok mostanáig csaknem félmillió tonna gabonát tulajdonítottak el. Az államfők egyetértettek abban, hogy a lopott árukkal folytatott kereskedés elfogadhatatlan.

A megbeszélésen megvitatták a zaporizzsjai atomerőmű körüli helyzetet, valamint az Oroszországi Föderáció nukleáris zsarolását. Zelenszkij hangsúlyozta, hogy az orosz „nukleáris zsarolás” a zaporizzsjai atomerőműben az egyik legnagyobb kockázat, amelyet Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja teremtett és az országoknak kemény és következetes választ kell adniuk bármilyen, a nukleáris biztonságot fenyegető lépésre, hogy időben megállítsák azt. Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy Oroszországnak azonnal ki kell vonnia csapatait az atomerőmű területéről.

Az államfők emellett érintették a védelmi együttműködés kérdését és megvitatták a lehetőségeket ezen a területen. Erről azonban az ukrán fél részleteket nem hozott nyilvánosságra.

Zelenszkij reményét fejezte ki, hogy a török elnök részt fog venni a Krími Platform elnevezésű ukrán kezdeményezés második csúcstalálkozóján.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál az ukrán elnöki iroda sajtószolgálatára hivatkozva beszámolt arról, hogy a két államfő jelenlétében Ukrajna és Törökország közötti egyetértési nyilatkozatot írtak alá, amelyben Ankara vállalta, hogy részt vesz Ukrajna háború utáni újjáépítésében. A dokumentumot török részről a kereskedelmi miniszter, ukrán részről az energetikai tárca vezetője látta el kézjegyével.

Első projektként a Kijev megyei Romanyivka faluban található híd helyreállítását fontolgatják, amely Bucsát és Irpinyt köti össze a fővárossal. A híd az orosz invázióban elpusztult. Megállapodtak abban is, hogy a jövőben közös ukrán-török munkacsoportot hoznak létre a helyreállítási kérdések megvitatására.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei