WSJ: Novemberben amerikai–kínai csúcstalálkozót tarthatnak

WSJ: Novemberben amerikai–kínai csúcstalálkozót tarthatnak

13:43 Augusztus 13, 2022

Politika 781 2 хвилини

Az amerikai és a kínai elnök novemberben személyesen találkozhat, első alkalommal Joe Biden hivatalba lépése óta, a G20-csoport indonéziai csúcstalálkozója keretében – értesült a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lap.

Hszi Csin-ping kínai elnöknek három év után ez lehet az első külföldi hivatalos útja, amelyet beárnyékolhat a Tajvan körül kialakult feszültség, amely mélypontra küldte az amerikai–kínai kapcsolatokat.

Az amerikai nemzetbiztonsági tanács csendes-óceáni térségért felelős koordinátora azt mondta, hogy az értesülést nem tudja megerősíteni a részleteket, a dátumot, helyszínt illetően, de annyit elmondott, hogy a két elnök legutóbbi telefonbeszélgetésén szóba került egy lehetséges személyes találkozó, és abban is megállapodtak, hogy hivatalaikat megbízzák, foglalkozzanak a kérdéssel, és egyeztessenek a részletekről.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei