Melnik azt tervezi, hogy bocsánatot kér Scholztól és találkozót is kért tőle

Melnik azt tervezi, hogy bocsánatot kér Scholztól és találkozót is kért tőle

20:14 Augusztus 4, 2022

Politika 1244 2 хвилини

Українська

Andrij Melnik, Ukrajna egykori németországi nagykövete Paul Ronzheimernek, a Bild alelnökének adott interjújában bejelentette, bocsánatot kíván kérni Olaf Scholz német kancellártól, amiért „sértődött májas kolbásznak” nevezte. A diplomata élesen bírálta a német vezetőt, amiért lemondta kijevi utazását.

A ukrán exdiplomata elmondása szerint Németországból való elutazása előtt találkozót kért Scholztól, de egyelőre nem kapott választ. „Ha a kancellár úr fogadott volna elutazásom előtt, bocsánatot kértem volna tőle” – biztosított Melnik.

Elismerte, hogy elégedetlen saját viselkedésével, ugyanakkor Melnik kritikáját azzal indokolta, hogy a szövetségi kormány határozatlan volt Ukrajnát illetően, többek között  a fegyverszállítás kapcsán. 

„Néha az volt a benyomásom, hogy fel kell emelnem a hangomat, és talán kritizálni is kell. Enélkül, véleményem szerint, a német társadalom, így a német közvélemény sem tudta volna felmérni teljes mértékben a helyzet súlyosságát” – hangsúlyozta Melnik.

A Kijevbe való visszatérésről szólva az exnagykövet hozzátette, hogy továbbra is hazája diplomáciai szolgálatában dolgozik, de nem kíván spekulálni ebben a témában.

„Arra készülök, hogy a diplomáciában maradok, és harcolok Ukrajnáért” – összegezte.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei