Ideológiai tévelygők miatt szigorítanak Észak-Korea hadseregében

Ideológiai tévelygők miatt szigorítanak Észak-Korea hadseregében

13:13 Július 29, 2022

Politika 2022 3 хвилини

A hadsereg feletti pártellenőrzés megerősítésére irányuló erőfeszítések részeként Észak-Korea nemrégiben elrendelte, hogy a hadsereg valamennyi káderének pártéletútját 10 év helyett már 30 évig őrízzék meg – írja a DailyNK.com.

A szigorítás célja, hogy erősítsék a fegyelmet a katonai vezető káderek körében, amely a Covid-19-járvány idején jelentősen lanyhult, továbbá a pártellenőrzés megerősítése a teljes Koreai Néphadseregre vonatkozóan – magyarázta egy forrás az online hírportálnak.

Az észak-koreai hadseregben szolgálatot teljesítő forrás azt is elárulta, hogy az Általános Politikai Iroda szervezési osztálya e hónap elején adott ki erre vonatkozó utasítást a teljes észak-koreai hadsereg számára.

A pártkarrier-nyilvántartások az észak-koreai hadsereg párttagjainak és vezető parancsnokainak katonai életét és ideológiai irányultságát dokumentálják. A dokumentumokat az egyes katonai ágak pártkarrier osztálya kezeli.

A Daily NK-nak nyilatkozó forrás szerint a mostani utasítás része azoknak az erőfeszítéseknek, amelyek arra ösztönzik a katonai tisztviselőket, hogy tartsák be a pártéletre és a pártvezetésre vonatkozó elveket. Az Általános Politikai Iroda szervezési osztálya utasítást továbbított a Központi Bizottság egységes katonai vezetési rendszerének kialakítására, abszolút engedelmességet követelve Kim Dzsong Unnak. Mindez alapvetően az úgynevezett „egységes vezetési rendszer” fenntartásához szükséges infrastruktúra kiépítésére irányuló erőfeszítések része. Így már a gyakorlatban is folyamatosan ellenőrizhető és adatbázisban rögzíthetővé válik minden katona esetleges ideológiai tévelygése.

A politikai bizottságokat és a katonai ágak politikai osztályait pedig arra kötelezték, hogy vállaljanak vezető szerepet az egységes pártkarrier elvek, valamint a szabályozások, felülvizsgálatok és jelentések rendszerének kialakításában.

A hadsereg idén augusztustól tervezi a pártélet és az ideológiai irányítás rendszerének működtetését a megváltozott előírásoknak megfelelően.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei