karpat.in.ua

Andrij Jermak a Háromoldalú kapcsolattartó csoport munkájának újraindítását javasolta

Május 6-án Andrij Jermak, az Elnöki hivatal vezetője telefonos beszélgetést folytatott a „normandiai négyek” vezetőinek politikai tanácsadóival.

A beszélgetés során Andrij Jermak javasolta a Háromoldalú kapcsolattartó csoport munkájának újraindítását, és megjegyezte, hogy a minszki folyamat felgyorsítása érdekében Ukrajna elnöke nemrégiben aláírt rendelete révén Ukrajna képviselete a Háromoldalú kapcsolattartó csoportban jelentősen megnőtt. Az ukrán fél azt is javasolta, hogy a 2014. májusában lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyeket, akik Donyeck és Luhanszk megyét képviselnék, vonják be a csoport munkájába. Andrij Jermak szerint fontos, hogy részt vegyenek a minszki megállapodások által előírt kérdések összehangolásában, konzultációkban.

Az Elnöki hivatal vezetője ugyanakkor hangsúlyozta a nem elismert, keleten kikiáltott úgymond „állami formációk” képviselőivel folytatott tárgyalások elfogadhatatlanságát, és javasolta, hogy a Háromoldalú kapcsolattartó csoport következő ülésén, amelyre május 14-én kerül sor, állapodjanak meg Ukrajna, Oroszország és az EBESZ küldöttségeinek kibővítéséről. „A küldöttségek magas hivatalos státusza lehetővé teszi a gyorsabb és hatékonyabb döntéshozatalt, végrehajtást, és láthatóvá teszi azt, hogy ki nem hajtja végre őket” – mondta az Elnöki Hivatal vezetője. Hangsúlyozta a teljes és átfogó tűzszünet szükségességét, valamint az EBESZ különleges megfigyelő missziójának és a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának azonnali és teljes hozzáférését a jelenleg ideiglenesen ellenőrizetlen területekhez. „Ez közvetlenül kapcsolódik az emberek életéhez és egészségéhez, ami Ukrajna számára a legfontosabb prioritás” – mondta Andrij Jermak. „A »normandiai négyek« párizsi találkozóján elfogadott megállapodást Ukrajna maradéktalanul végrehajtja. Ebből a célból javasoltuk a Háromoldalú kapcsolattartó csoport új formátumát” – mondta az elnöki hivatal vezetője. Nemrégiben a „normandiai négyek” külügyminiszterei telefonbeszélgetést tartottak.  

NEWSMAKER