Borrell: Folytatni kell a nyomásgyakorlást az orosz gazdaságra

Borrell: Folytatni kell a nyomásgyakorlást az orosz gazdaságra

08:46 Július 19, 2022

Politika 1355 3 хвилини

Українська

Az európai uniós tagállamoknak továbbra is ki kell állniuk döntéseik mellett, és folytatniuk kell a nyomásgyakorlást az orosz gazdaságra – jelentette ki Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn Brüsszelben, az uniós tagállamok külügyminisztereinek tanácskozását követő sajtótájékoztatón.

Borrell szerint erre azért is van szükség, mert Vlagyimir Putyin orosz elnök arra számít, hogy az európai demokráciák túl gyengék, és belefáradnak az ukrajnai háborúba. De ezt Európa nem engedheti meg magának – hangsúlyozta a főképviselő.

Elmondta, hogy az EU folytatja a szankciókkal kapcsolatos munkát, mivel még több intézkedésre van szükség azok szigorúbb végrehajtásával kapcsolatban. Megerősítette korábbi álláspontját, miszerint a szankciók működnek, és megviselik az orosz gazdaságot. „Természetesen nem fogják egyik napról a másikra megállítani a háborút, de nagy gazdasági problémákat fognak okozni Oroszországnak” – hangoztatta.

Felhívta a figyelmet arra, hogy azoknak, akik szerint az orosz olaj importtilalma okozza az olajárak növekedését, tényekkel és számokkal kellene érveléseiket alátámasztani. Arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy az EU számít-e az orosz gázellátás leállítására, Borrell azt válaszolta: az Európai Bizottság szerdán átfogó tervet mutat be az energiaellátás biztosításra, mert „minden forgatókönyvre fel kell készülnünk, nem tudhatjuk, mit hoz a nyár”.

A főképviselő tájékoztatott arról, hogy mivel Ukrajnának több fegyverre van szüksége, a külügyminiszteri tanácskozáson politikai megállapodás született arról, hogy az EU az Európai békekeret program keretében további 500 millió euróval támogatja az ukrán fegyverbeszerzést.

Borrell azt is közölte, hogy a külügyminiszterek egyetértettek az EU–Izrael Társulási Tanács újbóli összehívásáról, amely 2012 óta nem ülésezett. Hozzáfűzte: a közel-keleti helyzetet illetően „az EU álláspontja nem változott, továbbra is a kétállami megoldást támogatjuk. A palesztin területeken romlik a helyzet, és a társulási tanács jó lehetőséget adhat arra, hogy Izraellel megbeszéljük ezeket a kérdéseket” – jelentette ki.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei