Ukrajna Lengyelországért, a Baltikumért és Európáért harcol – lengyel szejm-elnök

Ukrajna Lengyelországért, a Baltikumért és Európáért harcol – lengyel szejm-elnök

15:08 Július 17, 2022

Politika 1337 3 хвилини

Українська

A lengyelek nagyon jól tudják, mi a függetlenség elvesztése, mi a szabadságharc, és mi ennek az ára, és tudják, hogy az ukránok nemcsak a saját szabadságukért küzdenek – jelentette ki szombaton Elzbieta Witek, a lengyel szejm elnöke egy lakossági találkozón, számolt be a korrespondent.net hírportál a Polskie Rádióra hivatkozva.

A jelentés szerint a lengyel alsóház elnöke Jaroslawl város lakosaival találkozva hangsúlyozta, hogy az ukránok nemcsak a saját szabadságukért küzdenek, hanem a lengyelekért is, egész Európa és az egész demokratikus világ szabadságáért. „Az ukránok nemcsak a saját szabadságukért, hanem értünk, a lengyelekért, a balti országok polgáraiért is harcolnak, egész Európa és az egész demokratikus világ szabadságáért” – mutatott rá.

A szejm-elnök felhívta a figyelmet arra, hogyan fogadták a lengyelek az ukrán menekülteket, és megjegyezte, hogy „sehol a világon senki nem segített a háború elől menekülőkön” úgy,mint a lengyelek. „A lengyelek nagy szívről, nagy empátiáról tettek tanúbizonyságot, megnyitották a saját otthonaikat” – emlékeztetett, kiemelve, hogy a lengyelek nagyon jól tudják, mi a függetlenség elvesztése, mi a szabadságharc, és mi ennek az ára. „Ezért kezeltük nagy megértéssel az ukránokat ért szerencsétlenséget” – mondta.

„Az ukránok most nemcsak a szabadságukért küzdenek, hanem értünk, lengyelekért és a balti országok polgáraiért is. Egy pillanatra sem hagyhatjuk magára Ukrajnát, mert Putyin nem áll meg Ukrajnánál” – hangsúlyozta Elzbieta Witek.

(vb/correspondent.net)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei