Reznyikov a háború befejezésének három forgatókönyvét vázolta fel

Reznyikov a háború befejezésének három forgatókönyvét vázolta fel

17:22 Július 8, 2022

Politika 2066 3 хвилини

Українська

Olekszij Reznyikov védelmi miniszter pénteken egy konferencián három lehetséges forgatókönyvet vázolt fel az Oroszországgal vívott háború befejezésére, közte az Orosz Föderáció összeomlását, Ukrajna győzelmét a csatatéren, és Oroszország úgymond jóindulati gesztusát – számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.

A jelentés szerint Reznyikov a Forbes Ukraine Együtt építünk elnevezésű konferenciáján felszólalva elmondta: „az első forgatókönyv megközelítőleg megegyezik az oroszok „jóakaratával”, amelyet akkor jelentettek be, amikor elmenekültek Kijev megyéből, Csernyihiv megyéből, Szumi megyéből és a Kígyó-szigetről. Ennek megfelelően szerintem több szálra bomlik majd. Először visszatérünk az ez év február 24-e előtti pozícióinkba, majd később beszélhetünk a megszállt Donyeck, Luhanszk és Krím helyzetéről is, de egy asztalnál közösen nagyhatalmi partnereinkkel.”

A védelmi miniszter szerint Minszk-3 biztosan nem lesz, és nem lesznek kapitulációs megállapodások. „Senki sem fog úgy tárgyalni, hogy pisztoly van a halántékánál” – mutatott rá. „A második lehetőség az, hogy fokozatosan ledaráljuk Oroszország fegyveres erőit, mert ez valójában az erőforrás háborúja az erőforrásokért. Több emberük van, területük, tankjuk, repülőgépük stb., de semmi nem modern, minden régi, és ma a húsdaráló elvét használják” – mutatott rá. A tárcavezető szerint a második győzelmi lehetőség nem olyan gyors. „Idén év végére, talán az új év elejére” – tette hozzá.

„A harmadik forgatókönyv drámaibb Moszkva számára, ez az Orosz Föderáció összeomlása, ez a szuverenitások parádéja több különböző alannyal: Tatárföld, Baskirföld, Kelet, önök és én biztosan látni fogjuk ezt még a mi életünkben, de ez egy meglehetősen hosszú történet” – vetítette előre reményeit Olekszij Reznyikov.

(vb/pravda.com.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei