Az Ukrán Legfelsőbb Tanács a közelmúltban elfogadta a 2020-as esztendő költségvetésének módosításáról szóló törvényt, amely többek között a helyhatósági választásokra fordítható forrásokat is a felére csökkentette.
Oleg Didenko, Ukrajna Központi Választási Bizottságának elnöke az Európa Tanács ukrajnai irodájának nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy a mostani helyzetben több fontos kérdésre is választ kell találni. Az egyik ilyen az, hogy egyáltalán lehetséges-e választásokat tartani ősszel Ukrajnában?
Ukrajna, akár csak a világ más országai, nem volt felkészülve arra, hogy világméretű járvánnyal kell megküzdeni a választások évében. Bár elsősorban a járvány leküzdése és az emberek megmentése a cél, ahhoz hogy a járvány után az élet újra a régi kerékvágásba kerüljön, már most gondoskodni kell a polgárok szabad véleménynyilvánításáról és szavazati joguk érvényesítéséről.