Az Iszlám Államhoz hasonlította az orosz hadsereget az ukrán first lady

Az Iszlám Államhoz hasonlította az orosz hadsereget az ukrán first lady

13:58 Június 26, 2022

Politika 1391 3 хвилини

Українська

Az országát megszálló orosz csapatokat az Iszlám Állam (IS) terrorszervezethez hasonlította, és szexuális bűncselekmények elkövetésével vádolta őket Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felesége.

Olena Zelenszka a Welt am Sonntag című német lapnak nyilatkozva a Nobel-békedíjas Nadia Muradra hivatkozott, akit az IS rabszolgasorba taszított, és azt mondta: „Szörnyű kimondani, de sok ukrán nő ugyanezt tapasztalja a megszállás alatt. Mert az orosz megszállók semmivel sem jobbak, mint az IS terroristái,” az ukrán nők most élik át ezeket a borzalmakat.

Murad túlélte az Iszlám Állam által a jazidik ellen Irakban elkövetett bűncselekményeket, és 2016 óta az emberkereskedelem túlélőinek méltóságáért felelős ENSZ-különmegbízottja. 2018-ban kapta meg a Nobel-békedíjat.

Olena Zelenszka köszönetet mondott azért, hogy a Németország számos honfitársának menedékjogot adott, ugyanakkor hangsúlyozta: bár First Ladyként nem felelős a fegyverekkel kapcsolatos kérdésekért, azért „ha valaki segíthet Ukrajnának a frontvonalakon is – és nem csak humanitárius kérdésekben –, az természetesen Németország.”

Az ukrán elnök felesége az interjúban felszólította menekült honfitársait, hogy térjenek majd vissza az országba, amikor az újra biztonságossá válik, és segítsenek az újjáépítésben. „Azoknak az ukránoknak, akiknek a világ minden táján kellett menedéket keresniük, tudniuk kell: várjuk őket Ukrajnában, az országnak szüksége van rájuk.” Elmondása szerint már több mint 1600 iskola, 600 kórház és számtalan otthon pusztult el. „De már elkezdtük az újjáépítést, hogy legalább néhány kórház és iskola újra használható legyen őszre.”

Május végi adatok szerint az ukrán főügyészség már 15 ezer ügyben nyomoz orosz háborús bűncselekmények miatt, és több mint 500 orosz gyanúsítottat azonosítottak.

Ukrajna eddig három orosz katonát állított bíróság elé háborús bűnök miatt. Az elsőt a hónap elején egy kerékpározó civil meggyilkolásáért életfogytiglanra ítéltek. Ketten pedig kedden kaptak egyaránt 11,5 év börtönbüntetést, mert az orosz invázió első napján lakóépületeket lőttek Harkiv térségében.

(euronews.com)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei