Először vesz részt a NATO csúcstalálkozóján Japán miniszterelnöke, valamint Dél-Korea elnöke

Először vesz részt a NATO csúcstalálkozóján Japán miniszterelnöke, valamint Dél-Korea elnöke

17:40 Június 23, 2022

Politika 281 5 хвилин

Українська

Mint ismeretes, június 28–30-án Madridban kerül sor az észak-atlanti szövetség közelgő rendkívül fontos csúcstalálkozójára. Az esemény jelentősége két ázsiai vezető ország – Japán és Dél-Korea – vezetői részvételében rejlik. Fumio Kitsida Japán miniszterelnöke már megerősítette részvételét. A japán kormány jelenlegi vezetője egyébként most először vesz részt a NATO munkájában. Emellett Jun Szogjol, Dél-Korea újonnan megválasztott elnöke is első ízben vesz részt a Szövetség csúcstalálkozóján.

Ennek kapcsán Fumio Kitsida kijelentette, hogy „Japán az egyetlen ázsiai ország a G7-ben, emlékeztetve arra, hogy Kína, Oroszország szövetségese „geopolitikai ambíciói” aggodalmat váltanak ki Tokióban.

Japán szerint három szomszéd állam jelent számára potenciális veszélyt: Oroszország, amellyel területi vitái vannak; Kína, amelynek egyre nő geopolitikai étvágya és Észak-Korea, amelyről köztudott, hogy „nukleáris kisebbrendűségi komplexusai vannak, amelyektől aktívan szeretne megszabadulni”.

Joe Biden amerikai elnök múlt havi tokiói látogatása során, amikor nyíltan és nyilvánosan kijelentette, hogy „készen áll Tajvan megvédésére Kína esetleges támadása esetén”, ezzel egyidőben orosz és kínai repülőgépek több mint 12 órán keresztül repkedtek a Japán és a kelet-kínai tengerek felett. Ezek a „lépések” aligha nevezhetők jószomszédiaknak.

Ezenkívül Japán aktívan részt vállal az Oroszország elleni nemzetközi szankciókban, és nem támadó jellegű harci technikát szállít Ukrajnának, továbbá fogadja a háború elől menekülőket.

Oroszország Ukrajna elleni támadását követően Japán jelentősen megnövelte védelmi kiadásait, és meg kívánja erősíteni szerepét az ázsiaicsendes-óceáni térségben a biztonság érdekében: kétmilliárd dollárt különített el az Indo-csendes-óceáni térség országai flottája számára.

Éppen ezért a madridi csúcstalálkozón Fumio Kitsida azt tervezi, hogy megerősíti kapcsolatait a NATO-val, és hangsúlyozni kívánja, hogy Európát és Ázsiát egyaránt aggasztják a jelenlegi instabil nemzetközi kapcsolatok.  Japán már több NATO-tagországgal kötött kétoldalú megállapodást, és emellett közös hadgyakorlatokat tartott az Egyesült Államokkal. Ezen túlmenően Japán együttműködik Franciaországgal és Nagy-Britanniával iaa védelmi technológiák gyártásában.

Fumio Kitsida meg akarja változtatni országa pacifista alkotmányát, amely tiltja a konfliktusok megoldására irányuló katonai akciókban való részvételt. Japán alkotmányának felülvizsgálata lehetővé tenné, hogy részt vegyen a kollektív védelem rendszerében, és megkapja a megelőző támadás lehetőségét.

A madridi csúcstalálkozó munkájában részt vesz Jun Szogjol dél-koreai vezető is, aki múlt hónapban lett elnök, és arra törekszik, hogy színvonalasan mutassa be önmagát és országát, erre pedig a legalkalmasabb helyszín a világ legerősebb katonai-politikai tömbjének csúcstalálkozója.

Ennek kapcsán Dél-Korea elnöki hivatala kijelentette, hogy „ez lesz Yun elnök első külföldi látogatása, amely lehetővé teszi Dél-Korea számára, hogy megerősítse országa együttműködését a NATO tagországaival”, a partnerországokkal „a nemzetközi rend fenntartása érdekében, amely értékeken és törvényességen alapszik”.

A spanyolországi látogatás lehetőséget ad arra is, hogy az új dél-koreai vezető találkozhasson Joe Biden amerikai elnökkel és megvitassa a kétoldalú csúcstalálkozó kérdését. Lehetőség nyílik Fumio Kitsida japán miniszterelnökkel való legfelsőbb szintű találkozóra is, amely 2019 óta jelentősen megromlott.

NEWSMAKER

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei