Az Európai Bizottság tagjelölti státuszt ajánl Ukrajnának

Az Európai Bizottság tagjelölti státuszt ajánl Ukrajnának

14:04 Június 17, 2022

Politika 2035 3 хвилини

Українська

Az Európai Bizottság azt ajánlja a tagállamok kormányait tömörítő tanácsnak, hogy adjon európai perspektívát és tagjelölti státuszt Ukrajnának, azzal a feltétellel, ha az ország számos fontos reformot végrehajt – jelentette be Ursula Von der Leyen, a brüsszeli testület elnöke pénteken.

„Javasoljuk, hogy Ukrajna kapja meg a tagjelölt státuszt, azzal a feltétellel, hogy az ország számos fontos reformot hajt végre. Ukrajna egyértelműen elkötelezte magát az európai értékek és normák betartása mellett, és már a háború előtt elindult az EU felé vezető úton” – mondta. A Bizottság elnöke indoklásában kifejtette, hogy Ukrajna az uniós szabályok, normák és sztenderdek nagyjából 70 %-át már végrehajtotta. „Mégis fontos munka vár még ránk a jogállamiság, az oligarchák, a korrupció elleni küzdelem és az alapvető jogok terén” – mondta von der Leyen.

„Az ukránok készek meghalni az európai perspektíváért. Azt akarjuk, hogy velünk együtt éljék meg az európai álmot” – írta ki a Bizottság elnöke a Twitterre, nem sokkal a bejelentés után.

Ezzel a lépéssel ugyan közelebb kerülhet a háborúban álló ország az európai integrációhoz, de a tagjelöltségre még az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanácsnak is áldását kell adnia a jövő heti uniós csúcson.

(MTI/Telex)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei