Telefonon egyeztetett a kínai és az orosz elnök – többek között Ukrajnáról

Telefonon egyeztetett a kínai és az orosz elnök – többek között Ukrajnáról

10:21 Június 16, 2022

Politika 1526 3 хвилини

Українська

Kína kész a továbbiakban is hozzájárulni az ukrajnai helyzet megfelelő rendezéséhez – jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán, amikor telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

A kínai külügyminisztérium közleménye szerint Hszi Ukrajnát illetően elmondta: Kína a kezdetektől fogva önállóan alkotott véleményt a kérdésben, figyelembe véve annak történelmi hátterét, és mérlegelve érdemeit. Leszögezte: Kína mindig is a világbéke és globális gazdasági rend stabilitásának előmozdítására törekedett. A kínai elnök szerint minden félnek felelős módon kell lépéseket tennie az ukrajnai válság megfelelő megoldásáért.

Peking tartózkodik Oroszország Ukrajna elleni támadásának elítélésétől, és több alkalommal tiltakozott a szankciók alkalmazása ellen.

A kínai elnök úgy értékelte, hogy a zűrzavarral és változásokkal teli globális környezetben a kínai–orosz kapcsolatok megőrizték fejlődési lendületüket. A két ország közötti kereskedelem stabil ütemben halad előre – tette hozzá, megemlítve a teherforgalom előtt a múlt pénteken megnyitott, az oroszországi Blagovescsenszket a kínai Hejho-val összekötő közúti híd átadását.

Hszi kijelentette: Kína kész előmozdítani az Oroszországgal folytatott pragmatikus együttműködést. A kínai elnök reményét fejezte ki, hogy Kína a továbbiakban is számíthat az orosz fél támogatására egyebek mellett olyan kulcsfontosságú érdekeket és kérdéseket illetően, mint a szuverenitás és a biztonság, és kész viszonozni a támogatást e területeken. Kína emellett továbbá mélyítené a stratégiai együttműködést, valamint erősítené a kommunikáció összehangolását a többi közt olyan nemzetközi fórumokon, mint az ENSZ, a BRICS-országok és a Sanghaji Együttműködési Szervezet.

A közlemény szerint Putyin szintén úgy értékelte, hogy a kínai–orosz pragmatikus együttműködés idén stabilan fejlődött. Oroszország támogatásáról biztosította Hszi-t a kínai fél által javasolt globális biztonsági kezdeményezést illetően. Putyin emellett tiltakozását fejezte ki minden olyan erő ellen, amely Hszincsiang, Hongkong vagy Tajvan kérdését „ürügyként felhasználva Kína belügyeibe avatkozik”. Hozzátette: Oroszország kész erősíteni a multilaterális együttműködéseket Kínával, hogy hozzájárulhasson egy „igazságosabb és méltányosabb nemzetközi rend” kialakításához.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei