karpat.in.ua

Scholz: Ilyet még soha nem tettünk – német fegyvereket küldünk Ukrajnának a frontra

Németországnak közvetlenül az ukrajnai háborús övezetbe kell fegyvereket küldenie, amit korábban a német kormány még soha nem tette – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár, adta hírül az rbc.ua hírportál pénteken a Der Spiegel című német lapra hivatkozva.

A jelentés szerint a német szövetségi kancellár hangsúlyozta, hogy a Kreml urának, Vlagyimir Putyinnak „nem szabad megúsznia az embertelen háborút”, amelyet Ukrajna ellen robbantott ki. Ezért történik a kemény szankciók bevezetése Oroszország ellen, valamint a humanitárius, gazdasági és pénzügyi támogatást nyújtása Ukrajnának – emlékeztetett.

A német vezető kiemelte: „pont ezért küldjük a fegyvereket a háborús övezetbe, amit szövetségi köztársaságként soha nem tettünk.” Hozzátette, hogy ez bizonyos politikai és etikai kérdéseket vet fel, amelyeket meg kell vitatni. „Berlin úgy döntött, hogy segít a hódító háború áldozatainak, hogy ne győzhessen az igazságtalanság, és ne érvényesülhessen a nyers erőszak mint a politika eszköze” – mutatott rá Olaf Scholz.

(vb/rbc.ua)