Cseh miniszterhelyettes: Csehország Ukrajna 4-5 legnagyobb hadianyag-szállítója közé tartozik

Cseh miniszterhelyettes: Csehország Ukrajna 4-5 legnagyobb hadianyag-szállítója közé tartozik

17:46 Május 21, 2022

Politika 1966 3 хвилини

Українська

Csehország Ukrajna négy-öt legnagyobb hadianyag szállítója közé tartozik – jelentette ki Tomás Kopecky, a cseh védelmi miniszter helyettese a CTK hírügynökség által szombaton közölt beszélgetésben.

„Az orosz agresszió ellen védekező Ukrajnába sok milliárd korona értékben küldött Csehország fegyvereket és hadianyagot” – mutatott rá Tomás Kopecky, de pontos adatot nem kívánt mondani.

A cseh kormány már az első hetekben több mint hárommilliárd korona értékben hagyott jóvá katonai segítséget, és a lakossági gyűjtésből további több mint egymilliárd korona jött össze. „Más forrásokból ennek a többszörösét” küldte eddig Csehország Ukrajnába – fejtette ki a miniszterhelyettes szintén konkrétumok nélkül.

Tomás Kopecky azt mondta, hogy az Ukrajnába küldött hadianyagban szinte az összes fegyvernem és hadianyag megtalálható, a gránátvetőktől kezdve a nehézfegyverekig.

A miniszterhelyettes szerint az Ukrajnának szánt hadianyag- és fegyverszállításokat a csehek már tavaly év végén elkezdték szervezni, amikor világossá vált, hogy Oroszország katonai egységeket csoportosít át az ukrán határ közelébe. A háború kitörésekor már kész volt annak a hadianyagnak a jegyzéke, amely a cseh cégek rendelkezésére állt, és már csak a kulcsfontosságú finanszírozást kellett megoldani. Tomás Kopecky ekkor állítása szerint közvetlen kapcsolatba lépett a prágai ukrán nagykövettel is, és a diplomácia képviselet ezt követően speciális alapot hozott létre, amelyben rövid idő alatt 1,2 milliárd korona gyűlt össze a cseh lakosság és a cégek adományaiból.

Az Ukrajnának eddig küldött hadianyag és fegyverszállítások pontos értékét a minisztérium nem kívánja nyilvánosságra hozni. „Nagyon méltányos összegről van szó. Abszolút számokban az Ukrajnának küldött hadianyag-szállításokban a négy-öt legnagyobb szállító között vagyunk” – szögezte le a cseh védelmi miniszter helyettese. Nagyra értékelte, hogy a fegyverszállítások terén Csehország nagyon jól együttműködik Lengyelországgal, Szlovákiával és a balti államokkal. Hangsúlyozta, hogy az Ukrajnának nyújtott hadianyag- és fegyverszállításokat folytatni kell.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei