Szabó Tímea és az emberség

Szabó Tímea és az emberség

09:37 Április 21, 2020

Politika 6347 2 хвилини

Українська

Dobsa István, a KMKSZ Ifjúsági Szövetségének elnöke, Tiszakeresztúr polgármestere a mandiner.hu hírportálon reagált Szabó Tímeának, a Párbeszéd Magyarországért parlamenti párt társelnökének, országgyűlési frakcióvezetőjének tegnapi napirend előtti felszólalására, amelyben azért bírálta a magyar kormányt, mert az maszkokat és védőfelszereléseket jutatott a határon túli magyar közösségeknek.

„Bízom abban, hogy ez a járvány mihamarabb véget ér, de már most is látszik, hogy van, ami a Covid-19-nél is veszélyesebb tud lenni, ez pedig az emberi keserűség és gyűlölet.

A koronavírus-járvány idején sokan tudnak példát mutatni összefogásból, erkölcsi nagyságból, de ugyanakkor van, ami sajnos nem változik.

A mai nap éppen az utóbbi állítás igazolódott, mikor is a Párbeszéd frakcióvezetője, Szabó Tímea elirigyelte a magyar kormány külhoni régiókba juttatott vírus elleni védőfelszerelését.

Kedves Tímea, azt kívánom, soha ne kerüljön olyan helyzetbe, hogy segítségre szoruljon, de ha mégis, akkor ránk, kárpátaljai emberekre mindig számíthat! Nem azért, mert példamutató emberi munkássága alapján ezt megérdemli, hanem sokkal inkább azért, mert nem szeretném, ha a mi generációnkban még léteznének ennyire lelkiekben szegény és elkeseredett emberek.”

Fontos, hogy jó példával járjunk elő.

Bízom abban, hogy ez a járvány mihamarabb véget ér, de már most is látszik, hogy van, ami a Covid-19-nél is veszélyesebb tud lenni, ez pedig az emberi keserűség és gyűlölet. Ez ellen pedig nemhogy a védőmaszk, de semmilyen vakcina sem használ! Ezúton is jobbulást, kedves Tímea!”

(mandiner.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei