karpat.in.ua

Élesen bírálta Scholzot a berlini ukrán nagykövet, amiért nem hajlandó Kijevbe látogatni

Andrij Melnik Ukrajna németországi nagykövete egy lapinterjúban Olaf Scholz német kancellárt, amiért megtagadta, hogy Kijevbe utazzon, mondván addig nem hajlandó az ukrán fővárosba látogatni, amíg Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnök ezt nem tette meg – adta hírül kedden az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint a diplomata a Der Spiegel című német hetilapnak nyilatkozva azt mondta: „sértett virslit játszani nem hangzik túl állami dolognak.” Kiemelte: „ez a legbrutálisabb megsemmisítő háború az Ukrajna elleni náci támadás óta, ez nem óvoda.”

A hírportál az előzményekre emlékeztetve azt írta, hogy Ukrajna kormánya korábban visszamondta Frank-Walter Steinmeiernek a kijevi látogatását, mert az ukrán vezetés szerint a német szövetségi elnök az utóbbi években szoros kapcsolatokat ápolt Oroszországgal.

Később Andrij Melnik bejelentette, hogy Olaf Scholzot meghívták Kijevbe, hogy az ukrán vezetéssel vitassa meg a nehézfegyverek szállítását Ukrajnának. A német kancellár azonban kijelentette, hogy addig nem fog Kijevbe látogatni, amíg Steinmeier ezt nem teszi meg.

(vb/rbc.ua)