Nem lehetséges tartós béke Ukrajnában és Európában orosz feltételek mellett – német külügyminiszter

Nem lehetséges tartós béke Ukrajnában és Európában orosz feltételek mellett – német külügyminiszter

13:46 Május 1, 2022

Politika 2143 2 хвилини

Українська

Annalena Baerbock német külügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban úgy vélte, hogy az Ukrajna elleni háborút követő, orosz feltételek melletti béke nem jelent biztonságot sem Ukrajnának, sem Európának, az „meghívás” lehet a következő háborúra – adta hírül az rbc.ua hírportál a Bild am Sonntag című német vasárnapi lapra hivatkozva.

A jelentés szerint a német diplomácia vezetője az újságnak nyilatkozva azt mondta, az ukrajnai tűzszünet lehet az első lépés a békés rendezés felé. „Számunkra világos, hogy a szankciókat csak akkor lehet feloldani, ha Oroszország kivonja a csapatait. Az Oroszország által diktált feltételek mellett létrejött béke nem jelent biztonságot sem Ukrajnának, sem nekünk Európában” – hangsúlyozta. Hozzátette: „a legrosszabb esetben ez meghívás lesz a következő háborúra, és még közelebb a határainkhoz.”

Baerbock kiemelte, hogy a partnereknek segíteniük kell Ukrajna megerősítését, hogy Kijev is beleszólhasson a békekötés feltételeibe. „Mert az ukránok halnak meg ebben a háborúban, és az orosz megszállás alatt elnyomás és zsarnokság fenyegeti őket. Senkinek nincs joga diktálni nekik” – mutatott rá a német külügyminiszter.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei