Egy évnyi konzultációt követően véget ért az Európa jövőjéről szóló konferencia

Egy évnyi konzultációt követően véget ért az Európa jövőjéről szóló konferencia

10:06 Május 1, 2022

Politika 1641 3 хвилини

Véget ért az egyéves Európa jövőjéről szóló konferencia, melyet több ezer európai polgár bevonásával rendeztek meg. Az Európai Parlament strasbourgi épületében fogadták el a különböző területekre vonatkozó reformok végső ajánlásait az uniós intézmények, illetve az EU 27 tagállamának képviselői.

Egy lengyel résztvevő, Kacper Parol azt mondta, az „Erősebb gazdaság, társadalmi igazságosság és munkahelyek” munkacsoportban volt. Az volt a célja, hogy a fiatalok, a diákok érdekeit képviselje olyan ügyekben, mint a lakáshoz, vagy az első álláshoz jutás.

Sok küldött szerint az Európa jövőjéről szóló konferencia új fejezetet nyit Európa demokráciájában.

„Fontos javaslatokat tettünk az oktatással, a diplomák kölcsönös elismerésével és az oktatás társadalmilag elfogadható színvonalával kapcsolatban. Szerintem ennek óriási hatása lehet, úgy gondolom, ezek után megváltozik a demokrácia Európában.

Nem lesz többé csak képviseleti demokrácia, a polgárokat is be kell vonni” – mondta egy ír résztvevő, Aoife O’Leary.

A konferencia egyik vezetője, Guy Verhofstadt belga EP-képviselő szerint meg kell reformálni az uniós döntéshozatalt is.

„Az egyik fő javaslat, hogy meg kell szüntetni a vétójogot az EU-ban, ami azért fontos, mert amiatt, hogy a döntések meghozatalához egyhangú szavazás szükséges, túl keveset és túl későn cselekszünk” – mondta Guy Verhofstadt, EP-képviselő.

Jó néhány javaslat elfogadásához az európai szerződések módosítására lenne szükség. Az Európai Bizottság közölte, hogy nagyon komolyan veszi a javaslatokat.

A Bizottság alelnöke, Dubravka Šuica azt mondja, biztos benne, hogy az intézmények elég komolyak, és az állampolgárok elszámoltatják a politikusokat, ha nem tesznek semmit.

„Igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni annak érdekében, hogy befogadjuk a polgárok elképzeléseit, figyelembe vegyük a reményeiket és aggodalmaikat” – ígéri Suica.

Az Euronews helysízni tudósítója, Zsiros Sándor összegzése szerint a végső ajánlásokat az Európa-napon, május 9-én adják át az EU vezetőinek, de hónapokba telik, mire eldől, hogy megvalósul-e belőlük valami vagy sem.

(Euronews)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei