Moszkva naponta 1,4 milliárd dollárt kap fegyverekre az energiahordozók eladásából – ukrán elnöki tanácsadó

Moszkva naponta 1,4 milliárd dollárt kap fegyverekre az energiahordozók eladásából – ukrán elnöki tanácsadó

13:43 Április 25, 2022

Politika 2895 4 хвилини

Українська

Moszkva naponta körülbelül 1,4 milliárd dollárhoz jut az energiahordozók eladásából, és ennek nagy része Európából érkezik – közölte Oleh Usztenko, az ukrán elnök gazdasági tanácsadója egy lapinterjúban, adta hírül hétfőn az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Usztenko a The Observer című brit lapnak nyilatkozva azt mondta, meg van győződve arról, hogy az orosz katonák által Ukrajnában elkövetett háborús bűnökben olyan európai országok is részesek, amelyek továbbra is orosz energiahordozókat vásárolnak, és bűnösek a Vlagyimir Putyin orosz elnök környezetébe tartozó oligarcháknak továbbra is szolgáltatásokat nyújtó londoni ügyvédek és bankárok. A tanácsadó elfogadhatatlannak tartja, hogy a nagy nyugati gazdaságok nem tudnak azonnal embargót bevezetni az oroszországi olaj- és gázimportra. Elmondása szerint Kijev figyelemmel kíséri, mely cégek folytatják a kereskedelmet Oroszországgal, és ennek jogi következményei lesznek.

Mint Usztenko hangsúlyozta, „tudjuk a hajó nevét, a kapitány nevét, ismerjük a zászlót, amely alatt fut, az olaj mennyiségét, tudjuk, mennyi pénzt fizettek ezért az olajért, a célkikötőt, a biztosítást eladó céget. Dolgozunk ezzel az információval.” Szerinte Ukrajnának teljes joga lesz üldözni az ilyen cinkosokat. „Talán egy év múlva, talán tíz év múlva, de minden bűntársat megtalálunk a háborús bűnök elkövetését illetően” – ígérte.

A tanácsadó sokkal szigorúbb nemzetközi szankciókat sürget Oroszországgal szemben, valamint azonnali intézkedéseket az orosz jegybank befagyasztott eszközeinek Ukrajna sürgető szükségleteinek kielégítésére történő átirányítására. Úgy vélte, a szankcionált oligarchák tulajdonában lévő befagyasztott vagyon értékesítését is mielőbb meg kell kezdeni, a bevételt pedig azonnal Ukrajna védelmére és a háború utáni újjáépítésre kell fordítani.

Usztenko szerint Európában egyesek még mindig rendkívül szűk látókörűek, azt hiszik, segíthetnek Ukrajnának, de nem értik, hogy Putyin finanszírozásával az orosz hadigépezetet pénzelik. Emlékeztetett arra, hogy Annalena Baerbock német külügyminiszter a múlt héten megígérte, hogy Berlin az év végéig felfüggeszti az orosz olajimportot, később pedig felhagy a gáz vásárlásával. A tanácsadó azonban elfogadhatatlannak nevezte az ilyen ütemezést. Szerinte az olaj azonnali embargója rövid távon az üzemanyagárak emelkedését okozza, de utána piaci korrekció következik be, mivel a más országokból érkező szállítások növekedni fognak. Azt viszont elismerte, hogy a gázzal kapcsolatos átmenet nehezebb lehet. Mindazonáltal megjegyezte, hogy az orosz földgázszállítókkal való elszámolásoknak letéti számlákra kell kerülniük, amelyek a háború után lesznek feloldhatók. Ez blokkolja a pénzáramlást Oroszországban, és pénzügyi ösztönzést teremt az agresszió leállítására – vélekedett Oleh Usztenko.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei