Pavel Fischer: „Az ENSZ-t meg kell reformálni, Oroszország pedig nem blokkolhatja a katonai konfliktus megvitatását”

Pavel Fischer: „Az ENSZ-t meg kell reformálni, Oroszország pedig nem blokkolhatja a katonai konfliktus megvitatását”

18:05 Március 27, 2022

Politika 2361 2 хвилини

Українська

A cseh szenátus külügyi bizottságának elnöke osztotta meg álláspontját, miszerint az orosz erők háborús bűnöket követnek el, ezért a Nemzetközi Törvényszék elé fognak állni.

Pavel Fischer volt elnökjelölt arról nyilatkozott, hogy az Orosz Föderáció Ukrajna elleni katonai agressziója „megsérti a nemzetközi jog minden normáját, illetve az ENSZ Alapokmányát”, emellett fel kell készülni az ENSZ reformjára, hiszen a szervezet azért jött létre, hogy meggátoljon bármilyen háborút Európában.

Kiemelte, hogy Oroszországnak „nincs joga megakadályozni a katonai konfliktus megvitatását”, valamint tetteiért a Nemzetközi Törvényszék előtt fog felelni, a civilek elleni támadásokat pedig „elfogadhatatlannak, felháborítónak, valamint megbocsáthatatlannak” tartja.

Kyiv Post cikkéből kiderül, hogy a szenátor úgy véli, az orosz hadsereg offenzívája nem felel meg a hadviselésre vonatkozó kötelező szabályoknak, valamint hangsúlyozta, hogy „Mariupol városa az apokalipszis szimbólumává vált”.

Forrás: liner.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei