A koronavírus-világjárvány elleni küzdelemről és az olajpiaci helyzetről folytatott telefonon hosszas megbeszélést Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök – közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata, amit a Fehér Ház helyettes szóvivője is megerősített.
A moszkvai tájékoztatás szerint az amerikai kezdeményezésre létrejött eszmecsere során a felek komoly aggodalmuknak adtak hangot a koronavírus globális elterjedtségével kapcsolatban.
Tájékoztatták egymást az Oroszországban, illetve az Egyesült Államokban a fenyegetéssel szemben megtett ellenintézkedésekről.
Megvitatták a két ország ez irányú szorosabb együttműködésének lehetőségeit is – áll a közleményben.
A két vezető megbeszélést folytatott az olajpiaci helyzetről is, és megállapodott arról, hogy ez ügyben a két ország energiaügyi minisztere konzultálni fog egymással. Putyin és Trump szót ejtett még a kétoldalú viszony több más, a Kreml által nem részletezett kérdéséről, és megegyezett a személyes kapcsolattartás folytatásáról.
(origo.hu)