Török külügyminisztérium: Putyin nincs ellenére a Zelenszkijjel való találkozásnak

Török külügyminisztérium: Putyin nincs ellenére a Zelenszkijjel való találkozásnak

17:02 Március 13, 2022

Politika 4199 1 хвилина

Українська

Vlagyimir Putyin nincs ellenére a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel való találkozásnak. Az orosz államfő Erdogan török elnökkel tárgyalt a találkozó lehetőségéről telefonon.

„Foglalkozunk azzal, hogy megszervezzük a vezetők találkozóját. Még a háború kezdete előtt is igyekeztünk erre. Putyin az elnökünkkel folytatott telefonos egyeztetés során kijelentette, hogy nincs ellenére a találkozónak. Ukrajna készen áll. A felek között folytatódnak technikai tárgyalások is Fehéroroszországban. Ezenkívül más csatornákon is törekednek erre, melyeket szintén támogatunk” – jelentette ki a török külügyminiszter.


Mihajlo Podoljak elnöki hivatalvezetői tanácsadó elmondása szerint Zelenszkij és Putyin találkozójára a közeljövőben sor kerülhet.


„Ez időt vesz igénybe, azonban igyekezünk, hogy minél hamarabb megtörténjen” – közölte.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei