Szijjártó: Magyarország fel van készülve a menekülők fogadására, el tud látni mindenkit

Szijjártó: Magyarország fel van készülve a menekülők fogadására, el tud látni mindenkit

08:48 Március 5, 2022

Politika 1369 3 хвилини

Українська

Magyarország fel van készülve az Ukrajnából menekülők fogadására és befogadására, még az eddigieknél is nagyobb számban tud ellátni mindenkit, és nincs szüksége külső segítségre e tekintetben sem – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben, az uniós tagországok külügyminisztereinek soron kívüli ülését követően pénteken.

Szijjártó Péter magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: Magyarország a történelmének legnagyobb humanitárius segélyakciója keretében felajánlott 600 millió forint értékű szállítmányt, 800 tonna ételt, és 200 tonna babaápolási és higiéniai eszközökből álló segélyt juttat el Ukrajnába.

Magyarországra a háború kirobbanása óta 140 ezer menekült érkezett Ukrajna irányából Magyarországra, köztük mintegy 100 ezren ukrán nemzetiségűek, 22 ezren magyar nemzetiségűek, továbbá nagyjából 18 ezren Unión kívüli országok állampolgárai, akiknek Magyarország segített a hazautazásukban – tájékoztatott.

Elmondta: pénteken döntést született arról, hogy a kórházaiban Magyarország ellátást biztosít azoknak az ukrán gyermekeknek, akiknek gyógykezelése a háborús viszonyok miatt hazájukban akadályokba ütközik. Több uniós ország szakminisztere komoly elismeréssel illette az Ukrajnával szomszédos országokat, köztük Magyarországot a menekültek befogadásáért és ellátásáért – emelte ki.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy a Külügyi Tanács rendkívüli intézkedéseket fogadott el az ukrajnai háború elől menekülők befogadására és azonnali védelmére. Ezzel kapcsolatban azt mondta: Magyarország saját nemzeti döntése és szabályozása alapján fogadja be és látja el az Ukrajnából menekülőket. Az uniós jogszabály nem tett mást, mint hozzáalakította az európai jogot a valósághoz – közölte.

Nepop Ljubov, Ukrajna budapesti nagykövete egy pénteki kijelentésére reagálva Szijjártó Péter azt mondta: „mi Magyarország érdekét képviseljük. Magyarország érdeke pedig az, hogy kimaradjunk ebből a háborúból”.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei