Bennett Putyinnak: Izrael kész segíteni a válság megoldását

Bennett Putyinnak: Izrael kész segíteni a válság megoldását

17:15 Február 27, 2022

Politika 2609 2 хвилини

Українська

Naftali Bennett izraeli miniszterelnök telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és közölte: Izrael kész segíteni a válság megoldását – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.

A lap értesülése szerint Bennett a telefonbeszélgetés miatt 40 percre elhagyta a kormányülést. Egy politikai forrás szerint a telefonos egyeztetésen az izraeli kormányfő aggodalmának adott hangot az ukrajnai állapotok, valamint annak lehetősége miatt, hogy a harcok felerősödnek, és súlyos humanitárius helyzethez vezetnek.
Putyin azt mondta, hogy készen áll a tárgyalásokra. „Izrael készen áll mindenben segítséget nyújtani a válság megoldása és a felek közelebb hozása érdekében, tekintettel különleges státuszára, amely lehetővé teszi számára, hogy mindkét fél álláspontját megértse”- hangsúlyozta Bennett.
Az izraeli és az orosz vezető megállapodott a folyamatos kapcsolattartásban Oroszország és Izrael között.
Pénteki telefonbeszélgetésükön Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arra kérte Bennettet, hogy Izrael közvetítsen Oroszország és Ukrajna között a tűzszüneti tárgyalásokon.
Kijev már a múltban is többször kérte Jeruzsálem segítségét. Benjamin Netanjahu volt miniszterelnök kétszer is beleegyezett ebbe, de Putyin visszautasította ajánlatát, ahogyan Naftali Bennett kormányfő hasonló, októberi kísérletei sem vezettek eredményre.

Forrás: mti.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei