Románia menekültáradatra készül

Románia menekültáradatra készül

13:14 Február 15, 2022

Politika 1575 3 хвилини

Románia felkészült arra, hogy fegyveres konfliktus esetén Ukrajna felől ellenőrizetlen menekültáradat érkezhet az országba – írta kedden az Adevarul című román lap, Lucian Bode belügyminiszter televíziós nyilatkozatára hivatkozva.

A tárcavezető az Antena 3 hírtelevízióban beszélt az előkészületekről. A kedden véglegesítendő cselekvési terv a menekültek lehetséges érkezési útvonalainak feltérképezésére, ideiglenes befogadótáborok kialakítására és elektromos energiával történő ellátásukra, valamint a menekültek egészségügyi gondozásának biztosítására is kiterjed.

Az ukrán határ menti romániai megyékben leltárba vették a célnak megfelelő épületeket – sportcsarnokokat, kollégiumokat, panziókat és szállodákat -, valamint azokat a helyszíneket, ahol ideiglenes táborokat alakíthatnak ki. A menekültek jogállását tanúsító iratokat a belügyi alkalmazottak, elsősorban a bevándorlási hivatal (IGI) dolgozói fogják kiállítani – magyarázta a miniszter.

Bode nem adott pontos választ arra a kérdésre, hogy Románia hány menekültet tudna befogadni, csak annyit mondott: felmérték, jelenleg hány szálláshelyet tudnak biztosítani épületekben és ideiglenes táborokban, ugyanakkor, mint mondta, Románia felkészült arra, hogy megfelelő választ adjon bármilyen válságra.

„A belügyminisztérium erőfeszítései között elsőbbséget élvez az államhatárok védelme. Szeretném világosan leszögezni: Románia határai biztonságban vannak, Románia biztonságos ország” – idézte az Adevarul a belügyminisztert.

A román Legfelsőbb Védelmi Tanács január 26-i, az ukrán válság miatt összehívott ülésén döntött az ország reakcióképességének javítását célzó intézkedésekről, egyebek mellett arról, hogy Bukarest hogyan készüljön fel lehetséges menekültáradatra.

Romániának több mint 600 kilométernyi közös határa van Ukrajnával.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei