Jóváhagyta az amerikai-szlovák védelmi egyezményt a pozsonyi parlament

Jóváhagyta az amerikai-szlovák védelmi egyezményt a pozsonyi parlament

16:50 Február 9, 2022

Politika 1088 4 хвилини

Nagy viták után Jóváhagyta a pozsonyi parlament a Szlovákia és az Amerikai Egyesült Államok közti védelmi együttműködési egyezményről (DCA) szóló szerződést szerdán.

A szlovák politikában komoly indulatokat gerjesztő szerződésről kedden éjszakába nyúló vitát folytatott a pozsonyi törvényhozás, az ülést végig képviselői obstrukciók kísérték, és dulakodásra is sor került. A képviselők végül szerdán szavaztak a dokumentumról. Az együttműködési egyezményt 79 igen szavazattal 60 nem voks ellenében hagyta jóvá a 150 fős pozsonyi törvényhozás, amelynek 140 tagja vett részt a dokumentumról szóló szavazáson. A szerződést az egész parlamenti ellenzék elutasította, és a kormánykoalíció több képviselője is ellene szavazott. A négypárti kormánykoalíció alkotmányozó törvények elfogadására is elégséges parlamenti többséggel rendelkezik.

Eduard Heger, szlovák kormányfő üdvözölte a szerződés jóváhagyását, és úgy vélekedett: a dokumentum megszavazásával a parlamenti képviselők „Szlovákia biztonsága mellett álltak ki”. A szerződést már január végén jóváhagyta a pozsonyi kormány, azt a múlt héten már alá is írták Washingtonban, ám ahhoz, hogy hatályba léphessen, még a parlamentnek is rá kellett bólintania, valamint most még az államfőnek is alá kell írnia. Az egyezményt Zuzana Caputová, szlovák államfő már korábban támogatásáról biztosította.

A tíz évre szóló, majd ezt követően automatikusan megújuló érvényű egyezmény egyebek mellett lehetővé teszi, hogy az Egyesült Államok térítésmentesen használja az ország két legjelentősebb katonai repterét, katonai támaszpontokat hozzon létre és hadászati eszközöket telepítsen az ország területére. Az egyezmény lehetővé teszi azt is, hogy Szlovákia 100 millió dollár értékben támogatást szerezzen védelmi infrastruktúrája felújításához.

Az egyezményt számos bírálat érte, ellenzéki pártok és más szervezetek részéről is, a dokumentumot számos volt magasrangú politikus bírálta, nyílt levélben szólított fel elutasítására szlovák tudósok és művészek egy csoportja is. A dokumentum bírálói azt állítják, hogy az egyezmény előnytelen Szlovákia számára, sérti az ország alkotmányát, veszélyezteti szuverenitását, illetve azt is, hogy tovább szítja a feszültséget a jelenlegi orosz-ukrán helyzettel összefüggésben. A szerződést – a tárcaközi egyeztetés során – a szlovák legfőbb ügyészség is elutasította, annak 35 pontját minősítve kételyesnek.

Ezekkel az állításokkal ellentétes véleményeket fogalmazott meg Ivan Korcok szlovák külügyminiszter, illetve a védelmi tárca vezetője, Jaroslav Nad. Mindketten szabványos, „az ország számára előnyös” keretszerződésnek minősítették az egyezményt.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei