Christine Lambrecht német védelmi miniszter ismét megerősítette, hogy Németország nem hajlandó fegyvert szállítani Ukrajnának egy esetleges orosz invázió miatt, Berlin a konfliktus békés megoldása mellett száll síkra – közölte az rbc.ua hírportál vasárnap a Handelsblatt című német lapra hivatkozva.
A német kiadvány szerint Lambrecht kijelentette: „a szövetségi kormánynak már régóta világos az álláspontja – és az volt a korábbi törvényhozási időszakokban is –, hogy nem szállítottunk fegyvereket a válságövezetekbe, hogy megakadályozzuk a további eszkalációt.”
A miniszter elmondása szerint a békés rendezésről a párbeszéd ma is folytatódik. „Az ukrán konfliktusban olyan tárgyalópartnereink vannak, akik visszatértek a tárgyalóasztalhoz, például az Oroszország-NATO Tanácsban és a normandia formátumban. Ezért most az a feladatunk, hogy csökkentsük az eszkalációt. Ezt a konfliktust szeretnénk békésen megoldani” – mutatott rá Christine Lambrecht.
Mint hírportálunk pénteken beszámolt róla, Ukrajna berlini nagykövetsége hivatalos levelet adott át a német kormánynak, amelyben Kijev védelmi fegyvereket kér, részletesen felsorolva azokat a fegyvereket, amelyeket Németországtól vár.
(vb/rbc.ua)