A világ Ukrajnával, Oroszország pedig egyedül van – Kuleba

A világ Ukrajnával, Oroszország pedig egyedül van – Kuleba

14:32 Február 4, 2022

Politika 6417 2 хвилини

Українська

A világ vezetői Ukrajna mellett vannak, míg Oroszország magára maradt a csapataival és a fenyegetéseivel – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján, adta hírül a korrespondent.net hírportál.

A tudósítás szerint az ukrán diplomácia vezetője az e heti kijevi diplomáciai sürgés-forgás eredményeit összegezve azt mondta: „a legfontosabb látogatások jelentősen csökkentik a veszélyes kihívásokat, és megkeverik a Kreml kártyáit.” Felhívta a figyelmet arra, hogy mennyire fontosak az ukrajnai fejlemények az egész világ számára. „Ezért, ha valaki megfenyeget bennünket, a világ vezetői idejönnek hozzánk, mellénk állnak, és olyan döntéseket hoznak, amelyek gyakorlati segítséggel erősítik meg ezeket a látogatásokat” – mutatott rá.

A miniszter úgy vélte, „az orosz vezetés talán arra számított, hogy Ukrajna magára marad, de éppen ellenkezőleg, Oroszország maradt egyedül a csapataival és fenyegetéseivel.” Dmitro Kuleba kiemelte: „sikerült a legnagyobb támogatást mozgósítani az orosz agresszió ellen 2014 óta.”

Mint hírportálunk ma beszámolt róla, a külügyi tárcavezető ugyanezen a sajtótájékoztatón kijelentette: a megfélemlítés stratégiája nem működik, Oroszország elvesztette ezt a fordulót, Ukrajna tovább fog erősödni. Hozzátette: „Lengyelország és Csehország a legmodernebb fegyverekkel látta el Ukrajnát, Nagy-Britannia további 88 millió font gazdasági segélyt különített el, Hollandia kész új lehetőségeket nyitni a kereskedelem és a befektetések terén, a bukaresti kilencek döntéseket készítenek elő Ukrajna katonai támogatásáról.”

(vb/korrespondent.net)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei