Putyin kész találkozni Zelenszkijjel bizonyos feltétel mellett, a Kreml szerint

Putyin kész találkozni Zelenszkijjel bizonyos feltétel mellett, a Kreml szerint

12:57 Február 4, 2022

Politika 2151 2 хвилини

Українська

Vlagyimir Putyin orosz elnök kész találkozni ukrán kollégájával Volodimir Zelenszkijjel, de ehhez tudni kell, milyen lesz a találkozó eredménye – közölte Dmitrij Peszkov orosz elnöki sajtótitkár pénteken, adta hírül az rbc.ua hírportál a RIA Novosztyi orosz hírügynökségre hivatkozva.

A jelentés szerint Peszkov elmondta, hogy a Kreml már néhány évvel ezelőtt szerette volna, ha létrejön a találkozó. „Úgy gondoljuk, hogy ennek már régen meg kellett volna történnie. És a találkozóknak rendszereseknek kellene lenniük” – tette hozzá. „De ahhoz, hogy ez megtörténjen, legalább valamit teljesíteni kell a korábbi megállapodásokból” – emlékeztetett.

Putyin szóvivője azt is elmondta, hogy eleinte Kijevből olyan kijelentések hangzottak el, hogy „a minszki megállapodások végrehajtása Ukrajna összeomlását jelenti, majd a miniszter kijelentése, miszerint a minszki megállapodások orosz feltételek melletti végrehajtása lehetetlen”. „Nagyon nehéz csúcstalálkozókról beszélni. Ezeket elő kell készíteni. Az előkészülettel egyelőre hadilábon állunk” – mondta Dmitrij Peszkov.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei