karpat.in.ua

Anka Feldguzen: Németország és Finnország dönti el, megkapja-e Ukrajna az észt tarackokat

Németország Finnországgal közösen dönt arról, hogy Ukrajna megkapja-e Észtországtól a tarackokat annak érdekében, hogy megerősítse védelmi képességeit. Ezek „nagyon régi tarackok”, számolt be az RBK-Ukrajina, Anka Feldguzen német nagykövettel a Radio NV-nek adott interjújára hivatkozva.

Elmondása szerint Németországban régóta kialakult a társadalmi konszenzus annak kapcsán, hogy nem szállítanak fegyvert az akut konfliktusokkal sújtotta területekre. Egyben kihangsúlyozta, hogy Berlin soha nem blokkolta a nem halált okozó fegyverek a NATO révén való szállítását.

„Ami a tarackokat illeti. Ezekre meglehetősen szigorú exportszabályok vonatkoznak. Ezeket a tarackokat először a finneknek adtuk el, ők pedig az észteknek. A finnek és mi eldöntjük, hogy ezt a kilenc nagyon régi tarackot átadjuk-e Ukrajnának. A döntés még nem született meg, és nem tudom, mi lesz” – tette hozzá Feldguzen.