karpat.in.ua

A lengyel elnök váratlanul Georgiába tett látogatást

Előre be nem jelentett látogatást tett csütörtökön Andrzej Duda lengyel elnök Georgia fővárosában, Tbilisziben, hogy megvitassa az ukrajnai válságot georgiai hivatali partnerével, Szalome Zurabisvili államfővel.

Zurabisvili a tbiliszi nemzetközi repülőtéren fogadta Dudát, az eseményről készült felvételeket a Facebook-oldalán osztotta meg.

„Ebben a nagyon feszült helyzetben Georgia nevében szeretném kifejezni teljes szolidaritásunkat a baráti Ukrajnával, és nem csak vele, mert a fennálló veszély Európa egészét fenyegeti. És, ha Európa biztonságáról beszélünk, akkor a saját biztonságunkról is beszélünk” – fogalmazott Zurabisvili a Dudával folytatott megbeszélése után tartott sajtótájékoztatón.

Duda arról beszélt, hogy a találkozón megosztotta a georgiai elnökkel Lengyelország és az uniós tagállamok ukrajnai válságot illető álláspontját.

„Az Ukrajna körül kialakult helyzet az egész világra hatással van… komoly aggodalommal követjük a fejleményeket” – mondta a lengyel államfő.

A georgiai parlament kedden fogadott el határozatot, amelyben támogatásáról biztosította Ukrajnát, az ország területi épségét és szuverenitását, valamint az euroatlanti integrációval kapcsolatos törekvéseit. A dokumentum egyben felhívást intéz a tbiliszi vezetéshez, hogy diplomáciai eszközökkel és a stratégiai partnerekkel szorosan együttműködve igyekezzen elejét venni a helyzet további elmérgesedésének.

Nyugati országok az elmúlt hetekben többször is Ukrajna elleni háború előkészítésével vádolták meg Oroszországot, amelyet Moszkva visszautasított.

(hirado.hu)