Kanada 60 katonát küld Ukrajnába kiképző missziójának a bővítésére

Kanada 60 katonát küld Ukrajnába kiképző missziójának a bővítésére

18:52 Január 31, 2022

Politika 20485 2 хвилини

Українська

Kanada hamarosan 60 katonát küld Ukrajnába kiképző missziójának a bővítésére – jelentette be Anita Anand kanadai védelmi miniszter hétfőn Kijevben, adta hírül az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint a vasárnap kétnapos ukrajnai látogatásra érkezett Anand a Denisz Monosztirszkij belügyminiszterrel folytatott megbeszélést követően közölte, hogy hazája a közeljövőben a kanadai fegyveres erők mintegy 60 katonáját küldi Ukrajnába kiképző missziójának bővítésére. Azt is jelezte, hogy lehetőség van a kontingens létszámának 400 főre emelésére.

A hírportál emlékeztetett arra, hogy a kanadai kormány korábban úgy döntött, 340 millió dollárt különít el Ukrajna támogatására, és meghosszabbítja az UNIFIER műveletet további három évvel, 2025 márciusának végéig. Emellett azt tervezi, hogy 400 főre bővíti ukrajnai kiképzőmissziójának a létszámát.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei