Ukrajna konkrétumokat akar hallani, hogy mikor lesz NATO-tag – Zelenszkij

Ukrajna konkrétumokat akar hallani, hogy mikor lesz NATO-tag – Zelenszkij

20:52 Január 28, 2022

Politika 26853 4 хвилини

Українська

Ukrajnának a közeljövőben egyértelmű választ kell kapnia az Észak-atlanti Szövetségtől az ország NATO-tagságának a kilátásait illetően – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök pénteki sajtókonferenciáján, adta hírül a korrespondent.net hírportál.

A tudósítás szerint Zelenszkij a külföldi újságíróknak tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: „konkrétumokat akarunk, számolnunk kell valamivel. Vagyis mondjátok meg az okokat. Nos, mi nem vagyunk a NATO-ban, hát mondjátok meg, hogy nem vagyunk a NATO-ban. Mondjátok meg nyíltan: soha nem leszünk ott. Miért beszéljünk a jövőről? A kockázataink a jelenben vannak.”

Az elnök véleménye szerint ma a belépési feltételek nem Kijevtől függnek. „Hogy mikor csatlakozunk a NATO-hoz, az ma sajnos nem Ukrajnán múlik” – tette hozzá. Hangsúlyozta azt is, hogy egyetlen ország sem fogja megvédeni Ukrajnát, ha Oroszország úgy dönt, hogy nagyszabású inváziót indít. „És ez nagyon ijesztő a NATO számára. Mert ha Ukrajnát felveszik a NATO-ba, úgy, ha később történik valami, akkor meg kell védeni. És ezek nagyon komoly kihívások a NATO számára. De azt akarom mondani, hogy egyes európai országok így gondolják, és nem akarják megkockáztatni, hogy befogadják Ukrajnát. De ha egy teljes körű háború lesz, akkor az egyes NATO-országok határán is háború lesz. Biztosan így lesz” – fogalmazott.

Ugyanakkor az államfő arról biztosított, hogy Ukrajna hatalmas hadsereggel rendelkezik, és képes megvédeni magát. „Pánik nélkül kell cselekednünk, erős hadseregünk van, fel kell fegyvereznünk. Az erős gazdaság lehetővé teszi a fegyverzet fejlesztését, a katonák fizetésének emelését. Bízunk a hadseregünkben, ezek már nem kezdők. Biztosan nem vagyunk gyengébbek a NATO szintjénél, a mi hadseregünk gyakorlott. A nép vállvetve fog állni a hadsereg mellett és védelmezni fog” – mondta.

Zelenszkij egyúttal bejelentette, hogy Ukrajna más biztonsági szervezetekben is részt vehet. „Ha NATO-ügyekről beszélünk, nem hallunk más biztonsági szövetségekről” – emlékeztetett. Egyúttal úgy vélte, ha más országok készek biztonsági, védelmi vagy egyéb szövetséget ajánlani, hogy hathatós segítséget nyújtsanak a nehéz pillanatban, akkor Ukrajna készen áll az ilyen megállapodásokra. „Már dolgozunk az ilyen dolgokon” – mutatott rá az ukrán államfő.

(vb/korrespondent.net)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei