Eseménydús esztendő van mögöttünk – évértékelő Babják Zoltánnal

Eseménydús esztendő van mögöttünk – évértékelő Babják Zoltánnal

17:14 Január 25, 2022

Politika 5739 12 хвилин

Українська

2021 újdonságokkal is teli, rendkívül eseménydús esztendőként vonult be Beregszász és a Beregszászi kistérség lakosainak életébe. Babják Zoltánt, a város és a kistérség polgármesterét a részletekről kérdeztük.

– 2021 az átalakulás éve volt minden kistérségben, így a beregszásziban is.

– A város ugyanott áll, ahol állt, történelmileg változatlan a „súlya”. Roppant nagy büszkeséggel tölt el, hogy még ebben a nehéz időben is én lehetek a város és a kistérség polgármestere. Tizennégy településsel egyesültünk, aminek következtében nem csupán érdekesebb, de nehezebb is lett a városháza munkája, hisz ennek a 14 falunak saját története, történelme és hagyományai vannak. Még beregszászi szokásokon, hagyományokon belül is találhatunk eltérést Bulcsú és Ardó között, nem beszélve arról, hogy nem ugyanazok a szokások Badalóban, mint például Gáton. Most, hogy ilyen nagyok és sokan lettünk, fontos szem előtt tartani a sokszínűséget. Ugyanilyen színes a képviselői testületünk is: ennyire sokan még sosem voltunk, így ez is teljesen új felállása az adminisztratív munkánknak, hiszen a képviselők sokasága természetesen megosztást próbál generálni, de igyekszem mindig azon dolgozni, hogy közösen tudjunk a megfelelő irányba haladni. Nem fog mindig sikerülni, nem fogja mindig minden képviselő ugyanazt akarni, de a két legnagyobb érdekvédelmi szervezet és azok pártjai húzóerőt képeznek. Nagyon szoros tandemben dolgozunk együtt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséggel (UMDSZ).

Aki ennyi támogatásból, ennyi beszedett adóból többet tud megvalósítani egy kistérségben, az valószínűleg túloz. Az elmúlt kilenc évben folyamatosan többet tudtunk tenni, mint amire lehetőségünk lett volna a rendelkezésünkre állt forrásból. Nagyon nagy szerepet játszik ebben a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ), melynek segítségével oktatási intézményeket tudtunk úgy felújítani, hogy nem a városi vagy kistérségi költségvetési forrásból kellett a költségeket fedeznünk. A legfontosabb dolognak tartom, hogy az óvodáinkban és iskoláinkban komfortérzet és meleg legyen, vagyis hogy gyermekeink megfelelő körülmények között tanulhassanak.

Fontos, hogy minden településnek legyen saját óvodája, iskolája, orvosi rendelője, valamint különböző kulturális rendezvényeknek helyet adó épülete. Jó csapattal dolgozunk együtt. Közös programunk a környék többi kistérségével a hulladékgazdálkodás: mindnyájan nagyon keményen dolgozunk a beregszászi hulladéklerakó minél hamarabbi rehabilitálásán. Ehhez először meg kell oldani a jánosi szemétfeldolgozó üzem kérdését. Sajnos ökológiai kérdésekben nagyon erős a lemaradásunka szomszédos országokhoz képest. Szükséges közösségünk hulladékgazdálkodásának modernizálása és a Vérke medrének a tisztítása. Az utóbbival kapcsolatban nem állunk rosszul, hisz nemrégen sikerült beszélnem azzal a vállalkozóval, aki majd a munkálatokat végzi, melyek nemsokára megkezdődnek.

– Tökéletes rendszer nem létezik, mindenhol vannak problémák, melyek közül 2021-ben legnagyobbnak talán a koronavírus-járvány bizonyult.

– A koronavírus-történet már annyira szakállas, hogy nem szeretnék untatni vele senkit. Valószínűleg minden család érintett már benne. Józan észre, megfelelő szakértelemre és az orvosokba vetett bizalomra van szükség ahhoz, hogy kilábalhassunk a járványidőszakból.

Ahol emberek vannak és dolgoznak, ott előfordulhatnak hibák. Azon dolgozom, hogy ezek ne költségvetési szintű stratégiai hibák, hanem könnyen javíthatók legyenek. 2022-ben minden kistérségünkhöz tartozó településnek lesz saját gondnoka. Ezt az elöljárók és a képviselők is kérvényezték, de én is rendkívül fontosnak tartom, hogy a közterületek ne csak akkor legyenek gondozottak, amikor egy nívósabb rendezvényre készülünk, hanem az év minden napján.

Szeretném elérni, hogy az emberek bízzanak az önkormányzat munkatársaiban. Szeretném megdönteni azt az elméletet, mely szerint, ha valaki tisztviselő, már nem lehet rendes ember. A legnagyobb alázattal kérem az olvasókat, hogy legyünk bizalommal egymás iránt, hisz anélkül nem beszélhetünk gyümölcsöző közös munkáról. Hiszem, hogy ha valaki véletlenül került olyan beosztásba, amely nem való neki, azt a rendszer egy idő után úgyis kidobja, de akik megállják a helyüket, tartják a vállukat, viselik a terhet és vállalják a közszereplést, azok minden egyéb dolgot a második helyre tesznek. Higgyék el, hogy bennünket elsősorban a jó szándék és a Mindenható irányít.

– Mely szervezetekkel tudnak együttműködni annak érdekében, hogy a kistérség továbbra is fejlődőképes legyen?

– Polgármesterként az a feladatom, hogy mindenkivel partnerségre és együttműködésre törekedjek. A KMKSZ és az UMDSZ szerepe kiemelkedően fontos a város és a kistérség hatékony működében. Továbbá ki kell emelnem a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát, Beregszász gyöngyszemét, mely intézmény nem csupán első számú adófizetőnk, hanem stratégiai partnerünk is. A KMPSZ-nek hála nagyon sok oktatási intézményünk újulhatott meg. Ebben óriási szerepe van Orosz Ildikó elnök asszonynak. Továbbá mindenképp ki kell emelni a történelmi egyházakat is, amelyek oktatási és szociális kérdésekben is segítőkészek. Fontosnak tartom a civil szervezetek szerepvállalását is, amelyek segítik az önkormányzatok munkáját is. Meglátásom szerint ezeknek a szervezeteknek a jövőben még nagyobb szerep fog jutni, mert elősegítik a kommunikációt az érintett felek között.

– Meséljen az ez évi fejlesztésekről, tervekről.

– Bármennyire is szegényes a költségvetésünk, nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy megfeledkezzünk a falvakról. Legfontosabb céljainknak tekintjük a környék járdáinak felújítását, a közvilágítás korszerűsítést és az utak megfelelő felújítását. Remélhetőleg tovább folytatódik azon körgyűrű felújítása, amelynek köszönhetően Macsola, Tiszacsoma, Badaló, Mezővári és Borzsova is könnyebben megközelíthető lett. Bízom abban, hogy sikerül befejezni a körgyűrűt, mely által Nagybakta és Mezőgecse is megfelelő útburkolattal rendelkezik majd. Érdekes a kígyósi útszakasz, hisz a falut keresztülszelő főút a megyéhez tartozik. Reményeim szerint az év folyamán ezt is megjavítjuk. Valamint sikerült párbeszédet folytatnunk a kígyósi lakosokkal a Tasnád felé vezető út kapcsán, ami a megyei „gondviselésnek” köszönhetően már majdnem eltűnt, pedig a felújításhoz szükséges terveket már 5 éve elkészítettük.

Kistérségünk nagy örömére szolgál, hogy a Beregszászt Tiszaújlakkal összekötő M21-es utat az elnök Nagy építkezés programjának keretén belül sikerült részben felújítani. Reméljük, idén mindenhová felkerül a kopóréteg, az útfestések, a jelzőtáblák, illetve a gyalogos-átkelőhelyeket is felfestik. Az említett útszakaszt felújították, ám sajnos a munkálatok alatt tönkre is tettek egy utcát Beregszászban. Korábban kérvényeztük, hogy a Mikes Kelemen utca útja ezután a megye pénztárcáját terhelje, de ez sajnos nem történt meg. A nagy útjavítás következtében keletkezett károkat megmutattuk a kormányzónak is, amikor ellátogatott városunkba. Teljesen együttérzek az utca lakóival, és ígérem, hogy megoldást találunk a problémára.

– Egyre több a jelzőlámpa, és a biztonsági megfigyelőrendszer is bővült városunkban.

– Beregszászban az összes jelzőlámpát polgármesterré kinevezésem után helyezték ki. Jánosiban, Nagymuzsalyban, Benében és Balazséron is szükség lenne lámpák kihelyezésére, hisz nagy forgalmú utakról van szó, továbbá a túl jó minőségű utaknak köszönhetően nem minden gépjárművezető tartja be a megengedett közlekedési sebességet.

A városban található biztonsági kamerák száma tovább fog nőni a közbiztonság érdekében. Dicséret illeti a rendőrséget, hisz hatékonyan oldják meg a problémákat, de fontos tudni, hogy a megtörtént bűntények felgöngyölítése kommunális, nem pedig privát biztonsági kamerák felvételeihez kötött. A máshonnan érkező személyeket, akik véletlenül vagy szándékosan követnek el bűncselekményt városunkban, azokat a fejlett technológiának köszönhetően már le tudjuk követni, a helyi bűnözőket pedig a rendőrök már ismerik.

A sebességmérő kamerának köszönhetően január elsejétől már mindenki kaphat büntetést online. A büntetésekből befolyt összegek egy része marad a helyi költségvetésben, míg a másik felét átutaljuk a kijevi közigazgatásba. Egyelőre a kameránk fő célja a sebesség korlátozása, illetve a megengedett sebesség túllépésének rögzítése, a gyorshajtások miatt történt balesetek megelőzése, hisz az elmúlt 10 évben a poli­klinikánál lévő kereszteződésben történt a legtöbb koccanásos baleset városunk területén.

Végszóként pedig szeretném, hogy minél több beregszászi, aki elhagyta gyönyörű városunkat, hazatérne, hiszen Beregszász mindenkit hazavár. Legyünk többen, legyünk még erősebbek, és együtt mondjuk azt, hogy ez a csodás múlttal rendelkező város és az újonnan megalakult kistérség sikerre van ítélve.

(Simon Dávid/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei